A továbbjutás a cél!

2021.02.16

Perl Zoltán szerint meg van a lehetőség, hogy ott legyünk az EB-n.

Csapatunk pontfelelősét az ukrajnai utazás közben a válogatottal töltött hetekről, esélyekről kérdeztük.

A keret nagy része komoly terhelés után érkezett Kecskemétre, mert a bajnokság utolsó két hete erőltetett menetben zajlott le. Ott volt a lábakban legalább 4-5 mérkőzés, így elég fáradt volt a társaság. Az első napokban ezért a regenerálódásé volt a főszerep, aminek remélem meg lesz a hatása. A fiúkon és magamon is azt éreztem, hogy szükségünk volt egy – két pihentetőbb edzésre, hogy újra 100%-on tudjunk teljesíteni.

Öt nap alatt négy mérkőzést fogunk játszani, ami nem lesz könnyű. Talán utánpótlás játékosként játszottunk ennyi mérkőzést ilyen rövid idő alatt. Nem lesz megoldhatatlan feladat, mert bő rotációval dolgozhatunk, de nagyon fontos lesz a mérkőzések közötti regeneráció. Tudjuk, hogy egy győzelem elég a továbbjutáshoz és fontosnak tartom, hogy ezt mihamarabb megszerezzük. Talán akkor nyugodtabban tudunk pályára lépni a többi mérkőzésen.

Mindegyik hátralévő csoportmeccsünket meg akarjuk nyerni és jó lenne csoport elsőként kvalifikálni magunkat. Nagyon motiváltak vagyunk és jó a csapaton belüli hangulat is, úgyhogy bizakodva várjuk az ukrajnai buborékot. Kulcs lesz, hogy mindig mérkőzésről-mérkőzésre gondolkodjunk és minden ellenfélből 100%-osan felkészüljünk. A pályán mindent meg fogunk tenni, meglátjuk, hogy ez mire lesz elég.



Hozzászólások

2020/2021-es bajnoki szezontabella

H Csapat M Gy V Dp Kp Rel.p.
1. Szolnok 22 18 4 1877 1618 0.90
2. Falco 20 15 5 1787 1585 0.87
3. DEAC 24 16 8 2110 1940 0.83
4. Szedeák 24 16 8 2155 1962 0.83
5. Alba Fehérvár 24 14 10 2015 1937 0.79
6. ASE Paks 24 14 10 1992 1887 0.79
7. BC Körmend 21 11 10 1693 1675 0.76
8. Sopron 23 12 11 1927 1911 0.76
9. Pécs 23 10 13 1891 1946 0.71
10. OSE 23 9 14 1929 1960 0.69
11. Kecskemét 23 9 14 1818 1898 0.69
12. Kaposvári KK 23 9 14 1760 1849 0.69
13. ZTE KK 22 6 16 1788 1964 0.63
14. Jászberény 24 1 23 1777 2387 0.52