De'Quon Lake lesz Reddic ,,helyettese"!

2019.07.28

A 22 esztendős, 208 cm magas, 102 kg-os amerikai center újoncként érkezik Európába. Csapatunkhoz 1+1 évre írt alá. 

- Örömmel tájékoztatom szurkolóinkat és csapatunk szimpatizánsait, hogy centerposztra egy fiatal újonc amerikai tehetséget sikerült - szerencsés körülmények között és kedvező feltételekkel - igazolnunk. Lake 1+1 évre érkezik csapatunkhoz és Reddic helyetteseként számítunk rá - közölte oldalunkkal Gráczer György, klubunk ügyvezetője. 

Lake az Amerikai Virgin-szigeteken született, nyolcadikos korában költöztek az Egyesült Államokba. Ezt követően a 2014/2015-ös szezonban a Menchville középiskola csapatában játszott, itt 21.9 pontot, 11.3 lepattanót, 4 gólpasszt és 5 blokkolt dobást átlagolt meccsenként. A következő két évben az IOWA Western Community College csapatában pattogtatott, itt az első évében 5.9 pontot, 4.6 lepattanót, 1.1 blokkot produkált, miközben 61.5%-kal dobott a mezőnyből, 48.6%-kal a büntetővonalról.
Második idényében a sztatisztikai mutatói jelentősen javultak, 13.5 pontot, 7.2 lepattanót, 1.5 blokkot termelt. Pályafutását az NCAA-ben szereplő arizóniai egyetemen folytatta, utolsó szezonjában 33 meccsen 4.5 pontot, illetve 3.7 lepattanót szedett össze.
 

 Most nézzük meg De'Quon Lake legjobb pillanatait!

 

A tervek szerint még a klasszikus 4-es posztra is érkezik légiós csapatunkhoz.  

 



Kapcsolódó galéria (2)

Kattintson valamelyik képre a teljes galéria megtekintéséhez.

Hozzászólások

2019/2020-as bajnoki szezontabella

H Csapat M Gy V Dp Kp Rel.p.
1. Falco 17 16 1 1473 1229 0.97
2. BC Körmend 17 14 3 1442 1275 0.91
3. ASE Paks 17 12 5 1472 1370 0.85
4. Alba Fehérvár 17 10 7 1528 1501 0.79
5. Szolnok 17 10 7 1370 1303 0.79
6. Pécs 17 9 8 1436 1448 0.76
7. DEAC 17 9 8 1405 1409 0.76
8. ZTE KK 16 7 9 1374 1412 0.71
9. Kaposvári KK 17 7 10 1397 1390 0.70
10. OSE 17 7 10 1386 1381 0.70
11. Kecskemét 17 7 10 1322 1403 0.70
12. Sopron 16 6 10 1256 1279 0.68
13. Szedeák 17 3 14 1362 1547 0.58
14. Jászberény 17 1 16 1154 1430 0.52