Elmarad első hazai mérkőzésünk!

2020.10.07

Játékosaink 10 napos karantéba kerültek.

Sajnálattal közöljük Szurkolóinkkal, hogy a szombati Falco-Vulcano Energia KC Szombathely - Sopron KC mérkőzés elmarad.

 

Csapatunk játékosai - akik a múlt csütörtöki, Zalaegerszeg elleni mérkőzésen pályára léptek - megkapták a népegészségügy hivatalos határozatát, miszerint igazoltan COVID-19 fertőzött beteg szoros kontaktjai, ezért járványügyi megfigyelés alá helyezték Őket október 11-ig. (vasárnapig).

 

A hatályban lévő jogszabályok szerint a karantén két darab negatív teszttel kiváltható lenne, de a két mintavétel között több, mint 48 órának el kell telnie. Az első teszt elvégzéséhez az engedélyt csütörtök reggelre (figyelembe véve a lappangási idő kockázatát) kaptuk meg, így a második teszt levételére csak szombat reggel kerülhetne sor, melynek eredményeit, legjobb esetben is csak vasárnap kapná meg a csapat, így nem hagyható el jelentősebben előbb a karantén, mintha kivárjuk a hivatalos leteltét.

 

Játékosaink továbbra is egészségesek és tünetmentesek, otthonukban, a lehetőségekhez képest igyekeznek formában tartani magukat.



Hozzászólások

2020/2021-es bajnoki szezontabella

H Csapat M Gy V Dp Kp Rel.p.
1. BC Körmend 1 1 0 93 72 1.00
2. Falco 1 1 0 95 93 1.00
3. Szedeák 4 3 1 348 294 0.87
4. ASE Paks 4 3 1 326 321 0.87
5. DEAC 3 2 1 240 230 0.83
6. Szolnok 2 1 1 151 142 0.75
7. OSE 2 1 1 162 160 0.75
8. Kaposvári KK 5 2 3 371 381 0.70
9. Sopron 3 1 2 243 263 0.66
10. Kecskemét 4 1 3 296 323 0.62
11. Jászberény 3 0 3 214 260 0.50
12. Alba Fehérvár 0 0 0 0 0 0.00
13. Pécs 0 0 0 0 0 0.00
14. ZTE KK 0 0 0 0 0 0.00