Falco KC Szombathely az iskolákért!

2021.10.12

A Hübner Nyíregyháza elleni bajnoki mérkőzésen a Szombathelyi Reguly Antal Nyelvoktató Nemzetiségi Általános Iskola diákjai szurkolhatnak a helyszínen.

A kezdeményezés lényege, hogy az általános iskolák és középiskolák tanulói között népszerűsítsük a kosárlabdát és a mozgással teli életmód fontosságát. Úgy látjuk, a mai fiatalok szívesebben ülnek le a számítógép, televízió elé, mint hogy kilátogassanak egy mérkőzésre. A programban lehetőséget biztosítunk hazai mérkőzésenként 50 diáknak, hogy ingyen tekinthessék meg csapatunkat, így motiválva Őket – árulta el Gráczer György Ügyvezető Igazgató.

A szombathelyi iskolák közül minden hazai mérkőzés előtt egy sorsoláson fog kiderülni, melyik intézmény lesz a szerencsés. Minden iskolának lehetőséget biztosítunk, így akit egyszer már kisorsolt a klub addig nem kerül vissza a kalapba, míg az összes intézmény sorra nem került.

A 2021.10.13-i Hübner Nyíregyháza elleni bajnokin a Szombathelyi Reguly Antal Nyelvoktató Nemzetiségi Általános Iskola diákjai vehetnek részt ingyenesen, akik az iskolában tudják leadni a jelentkezésüket. A jogszabálynak eleget téve, a 18 év alatti tanulók felnőtt, védettségi igazolvánnyal rendelkező felügyelete mellett jöhetnek be a mérkőzésre. 



Hozzászólások

2021/2022-es bajnoki szezontabella

H Csapat M Gy V Dp Kp Rel.p.
1. Falco-Volvo Alpok Autó 34 29 5 2984 2552 0.93
2. Szolnok 34 21 13 2724 2648 0.81
3. BC Körmend 34 20 14 2809 2751 0.79
4. Sopron 34 18 16 2796 2835 0.76
5. Alba Fehérvár 34 18 16 2927 2945 0.76
6. OSE 34 18 16 2707 2647 0.76
7. Kecskemét 34 18 16 2708 2805 0.76
8. Szedeák 34 17 17 2915 2866 0.75
9. Kaposvári KK 34 16 18 2741 2740 0.74
10. DEAC 34 14 20 2779 2802 0.71
11. ZTE KK 32 13 19 2478 2556 0.70
12. Nyíregyháza 32 13 19 2634 2736 0.70
13. ASE Paks 32 11 21 2540 2616 0.67
14. Pécs 32 8 24 2539 2772 0.62