Gasper Okorn: elégedett és boldog vagyok a látottakkal és az eredménnyel!

2019.12.04

A győztes BL-meccs utáni sajtótájékoztatón jártunk. 

Gasper Okorn: – Köszönöm a szurkolóknak, hogy ismét fantasztikus hangulatot teremtettek – óriási érzés ilyen közönség előtt játszani. De még nagyszerűbb érzés számomra, hogy amit három napon keresztül gyakoroltunk, azt a játékosaim mind visszaadták a pályán! Ennél nagyobb öröm nem érhet egy edzőt!  21 eladott labdájuk volt, ebből mi 25 pontot tudtunk szerezni. Ez lett az eredménye. Elégedett, és boldog vagyok a látottakkal, az eredménnyel. 7 mérkőzés után már játszottunk mindenkivel, de még mindig veretlenek vagyunk itthon. Nem vagyok elégedett az isztambuli 5 perccel. Dijonban még "újfiúk" voltunk. Visszagondolva, nagyon fáj a zaragozai meccs. Megmutattuk, hogy komoly csapat vagyunk, megálljuk a helyünket ezen a szinten is. Lépésről lépésre haladunk tovább.

De'Quon Lake: - Jó védekezéssel nyitottuk a meccset, és alacsony pontszámon tudtuk tartani az ellenfelünket. Nálunk sokan dobtak legalább 10 pontot.

Tomas Rinkevicius: – Nagyszerű kosárlabdáz játszott a Falco, ráadásul végig nagy energiával, lendülettel. Ellenfelünk sokkal jobban játszott, és talán jobban is akarta a győzelmet. Gratulálok a hazai csapatnak, megérdemelten nyert. 

Tomas Delininkaitis: Gratulálok az ellenfelünknek a győzelemhez! Nehéz bármit is mondani azok után, hogy hagytuk őket 97 pontot dobni. Nem követtük az edzői utasításokat. Amikor az ellenfeled 97 pontot dob, nincs esélyed nyerni.



Hozzászólások

2019/2020-as bajnoki szezontabella

H Csapat M Gy V Dp Kp Rel.p.
1. Falco 21 18 3 1797 1525 0.92
2. BC Körmend 21 17 4 1785 1587 0.90
3. ASE Paks 21 14 7 1827 1702 0.82
4. DEAC 21 13 8 1749 1700 0.80
5. Pécs 21 12 9 1780 1803 0.77
6. Alba Fehérvár 21 11 10 1851 1860 0.77
7. Szolnok 21 11 10 1671 1619 0.77
8. ZTE KK 21 10 11 1838 1852 0.75
9. OSE 21 10 11 1718 1711 0.75
10. Kecskemét 21 9 12 1635 1717 0.72
11. Sopron 21 9 12 1674 1695 0.70
12. Kaposvári KK 22 7 15 1793 1841 0.66
13. Szedeák 22 5 17 1763 1966 0.59
14. Jászberény 21 2 19 1449 1752 0.55