Gasper Okorn: köszönöm a szurkolóink támogatását!

2019.06.02

Mindkét mester szurkolóinkat dicsérte. A vezetőedzők mellett a játékosok is elmondták véleményüket. 

Gasper Okorn, a Falco vezetőedzője: köszönöm szurkolóink támogatását, nagyon fontos volt, hogy az első hazai meccset nyerni tudjuk. Nehéz és kifejezetten feszült meccs volt a kezdésnél, de úgy gondolom védekezésben egy-két hibától eltekintve 40 percig stabilak voltunk. Az első félidő sokkal jobb volt, a másodikkal nem lehetünk elégedettek. Túl sok hullámvölgy, főleg támadásban. Nem úgy játszottunk, ahogy arra képesek vagyunk, erről beszélnünk kell majd. Emellett sok eladott labdánk volt, számos támadó lepattanót szerzett a Szolnok. Ezeket 2-3 nap alatt javítanunk kell, és meglátjuk mi sül ki ebből kedden.

Váradi Benedek, a Falco játékosa: amikor hullámvölgybe kerültünk, akkor is nagy erőt adtak szurkolóink. Ezen a meccsen nagyon sok eladott labdánk volt, ez biztosan nem fér bele majd Szolnokon. Nincs lezárva a párharc, örülünk hogy igazi playoff hangulatban tudtunk örömet szerezni szurkolóinknak.

Dragan Aleksic, a Szolnoki Olaj vezetőedzője: Gratulálok a Falcónak, megérdemelték, hogy megnyerjék ezt a meccset. Szinte az egész mérkőzés során fölényben voltak. Harcolni jöttünk ide, és nagyon büszke vagyok arra, ahogy a játékosaim küzdöttek. 15, akár 20 pontos különbségnél is találtunk erőt, hogy visszajöjjünk a meccsbe. Túl sok támadó lepattanót engedtünk át a Falcónak. Nagyon sok büntetőt kihagytunk, ezek könnyű pontok lehettek volna a számunkra. Ez normális, sok fiatalunk van, akik szerephez jutottak a meccsen. Jó ebben a csarnokban játszani, remek szurkolótábor van. Még egyszer gratulálok a játékosaimnak, mert jól harcoltak, gratulálok a Falcónak is. Ez az első meccs volt, és kedden számunkra nagyon fontos mérkőzés következik, szerintem az a találkozó fogja eldönteni a párharcot.

Frank Ádám, a Szolnoki Olaj játékosa: az elején kialakult nagy pontkülönbség az egész meccset meghatározta, mi csak kapaszkodni tudtunk a Falco után. A végén még volt esélyünk, de ma jobb volt a hazai csapat. Büszkeséggel tölt el, hogy amit az edzőnk kért, teljesíteni tudtuk.



Hozzászólások