Govens Darrin, Váradi Benedek és Perl Zoltán is a VB-szereplésért küzd!

2019.02.20

 A pénteki olaszok elleni, majd a hétfői horvátok elleni, Szombathelyen megrendező sorsdöntő VB-selejtezőn is pályára lépnek Falco-játékosok!

 A válogatott keret tagjai szombaton, az Olaj – Falco Magyar Kupa-döntő után találkoztak Kecskeméten, ahol megkezdték a felkészülést a vb-selejtezőkre.
A magyar válogatott 5 győzelemmel és 5 vereséggel a J csoport 4. helyén áll és pénteken Varesében az olaszok vendége lesz, 3 nappal később pedig Szombathelyen a horvátokat fogadja – írja az nso.hu.

Az előzményekhez tartozik, hogy a selejtező első szakaszából a tavaly Európa-bajnoki nyolcaddöntős válogatottunk júliusban Litvánia és Lengyelország mögött a C-csoport harmadikjaként jutott tovább a kvalifikáció második szakaszába. Ott a D jelű négyes 1-3. helyezettjével, azaz a horvátokkal, az olaszokkal és a hollandokkal került össze. Az így kialakult J jelű hatos csoportból a legjobb 3 válogatott jut majd ki a szeptemberi, kínai világbajnokságra.
Ami az esélyeket illeti, a továbbjutáshoz a válogatottnak mindkét hátralévő mérkőzését meg kell nyernie, s pénteken a második olaszokat több mint hat ponttal kell legyőznie, hogy megelőzhesse őket a csoportban. Szeptemberben ugyanis az olasz csapat 69–63-ra nyert Debrecenben. A másik lehetőség, hogy két magyar győzelem mellett a lengyelek mindkét találkozójukat elveszítik.

– Ha valaki a vb-selejtezők előtt azt mondta volna, hogy még az utolsó ,,meccsablakban” is van esélyünk kijutni a vb-re, biztosan aláírtuk volna – ezt Ivkovics Sztojan, az utolsó két világbajnoki selejtezőjére készülő magyar férfi kosárlabda-válogatott szövetségi kapitánya a keddi, kecskeméti sajtótájékoztatón mondta.

A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE
Ruják András, Govens Darrin, Váradi Benedek, Perl Zoltán, Vojvoda Dávid, Benke Szilárd, Ferencz Csaba, Somogyi Ádám, Eilingsfeld János, Juhos Levente, Filipovity Márkó, Keller Ákos, Molnár Márton, Jones Jarrod.

A MAGYAR VÁLOGATOTT TOVÁBBI VB-SELEJTEZŐS MENETRENDJE
péntek: Olaszország–Magyarország, Varese 20.15
hétfő: Magyarország–Horvátország, Szombathely 18.30

A csoport állása: 1. (és továbbjutott) Litvánia 19 pont, 2. Olaszország 17, 3. Lengyelország 16, 4. MAGYARORSZÁG 15, 5. Horvátország 14, 6. Hollandia 13.

Az olasz - magyar meccsen 2tehát 0 óra 15 perckor dobják fel a labdát.



Hozzászólások

2018/2019-es bajnoki szezontabella

H Csapat M Gy V Dp Kp Rel.p.
1. BC Körmend 34 24 9 2975 2703 0.86
2. Falco 34 24 10 2814 2539 0.85
3. Szolnok 34 23 11 2860 2680 0.84
4. Pécs 34 18 16 2735 2669 0.77
5. Jászberény 34 18 16 2573 2657 0.75
6. ASE Paks 34 17 17 2897 2781 0.75
7. Kecskemét 34 17 17 2699 2760 0.74
8. Sopron 34 17 17 2852 2819 0.74
9. DEAC 34 17 17 2908 2946 0.74
10. ZTE KK 34 14 20 2839 2922 0.72
11. Alba Fehérvár 31 14 17 2585 2635 0.72
12. Kaposvári KK 31 13 18 2530 2552 0.71
13. Szedeák 29 8 21 2139 2303 0.63
14. TF 31 5 26 2185 2716 0.58