Hiába nyertünk 2 negyedet is, a hazaiak jobbak voltak: Szolnoki Olaj - Falo KC 89-70

2018.06.14

A döntő 3. meccsén nagyon sok labdát eladtunk és rengeteg távoli dobást hibáztunk. 

Szolnoki Olaj - Falco KC 89-70 (22-11, 21-22, 28-15, 18-22)

 

A párharc állása 2-1 az Olaj javára.

4. negyed: Milosevic sziporkázik, makd Perl dobott egymás után 2 triplát is, 76-56. A vége előtt 6 perccel 81-62 az állás. Zozó elkapta a fonalat, újabb tripla, 83-65. Az utolsó 2 percbenDancsecs, Kucsora, hódi és Durázi is lehetőséget kap. Hódi-tripla, 89-70 a vége. 

3. negyed: a féliő Milosevic triplájával indult, de Borisov is beszórta, 46-36. Tóth Ádám ellen technikai hibát fújtak, miután Váradi Benedeket ellökte, majd szóvá tette, hogy ő nem úgy látta. 50-39. A negyed közepén, 54-41-nél Srecko Sekulovic időkéréssel igyekszik megtörni az Olaj lendületét. Taylor duplája, de sajnos továbbra sem mennek a távoliak, nem úgy a hazaiaknak, akiknél Browning, Perry és Kovács P.  is szórja a triplákat, 63-46. Sajnos Vojvoda kosárzerzése után már 20 pont a különbség, A negyed végén még Milosevic is beszórta a triplát, maj Váradi szépített, 71-48.   

Szünet.

2. negyed: A sokadik labda-eladás után Browning-tripla, majd TóthNorbert duplája, 25-13. Tóth Á., majd Borisov-dupla, sajnos Govens egyelőre nem az igazi, 29-16. Perry 3+1pontja demoralizálóvolt,sajnos Norféeet semdob jól, már 35-18. Taylor-kosár, majd Norfleet büntetők, kicsit feljöttünk, 35-22. Ezután Vojvoda, majd Borisov is triplát szórt, 38-25-nél Aleksic kért időt. Ezt követőn Norfleet, majd Váradi is betalált, 38-29. Perl, majd Taylor is kosarat szerzett, de Andric is, 43-33.  

1. negyed: a párharcot a mieink a Váradi - Perl, Norfleet, Borisov, Taylor összeállításban kezdik. A feldobás után az Olajé a labda, majd Perry-dupla, 2-0. Borisov egyenlłtett, majd Tóth Ádám pontjai,6-2. Nem ülnek a 3 pontos dobásaink, 8-4. Milosevic is betalál, anegyed közepén 10-4 az állás. Bejött Govens és Pustahvar is. Perl tempó és Perry-tripla, már 15-6. Govens büntetőzött, majd dziccert is dobott, de Perry zsákolása után, 20-10-nél időt kértünk. Egyelőre nagyon gyengén dobunk kintről, 22-11. 

19.55 - Jó estét és kiváló sportélményt, valamint sárga-fekete kosarakban gazdag elődöntős meccset és győzelmet kívánok minden kedves olvasónknak!



Hozzászólások

2018/2019-es bajnoki szezontabella

H Csapat M Gy V Dp Kp Rel.p.
1. Szolnok 16 14 2 1377 1177 0.93
2. BC Körmend 16 12 4 1430 1317 0.87
3. Jászberény 16 11 5 1250 1197 0.84
4. Falco 16 10 6 1264 1204 0.81
5. ZTE KK 15 8 7 1208 1219 0.76
6. ASE Paks 16 8 8 1332 1279 0.75
7. Pécs 16 8 8 1254 1225 0.75
8. Kecskemét 16 8 8 1266 1246 0.75
9. DEAC 16 8 8 1312 1349 0.75
10. Sopron 16 7 9 1318 1295 0.71
11. Alba Fehérvár 16 6 10 1264 1249 0.68
12. Kaposvári KK 16 5 11 1236 1304 0.65
13. Szedeák 16 5 11 1202 1273 0.65
14. TF 15 1 14 967 1346 0.53