Marvin Clark Szombathelyen!

2021.06.26

Megvan csapatunk második légiósa.

Nagy örömmel jelentjük be, hogy a mai nap folyamán sikerült megegyeznünk Marvin Clarkkal, aki a 2021/2022-es szezonban csapatunk játékosa lesz. Marvin 1994.11.03-án Kansas-ben született. Egyetemi karrierje során 2 évet játszott a Michigan State University (NCAA) színeiben. A 2016/2017-es szezonban egyetemet váltott és a szintén NCAA-ban pályára lépő St. John’s University csapatában folytatta egyetemi karrierjét. Mindkét St. John’s-os szezonjában kezdőként lépett pályára és átlagban 11,5 pontot, 5 lepattanót és 1,2 labdát szerzett.

A 2019/2020-as szezonban a belga első osztályban kezdte meg profi pályafutását. A Kangoeroes Basket Mechelen csapatában mind a 14 mérkőzésén kezdőként számítottak rá. A vírus miatt rövidebb szezonban 44,9%-os mezőnymutatóval 12,5 pontot átlagolt, mellette mérkőzésenként 4,7 lepattanót szerzett. Második profi szezonját is a belga csapatnál töltötte, és 28 mérkőzés alatt 13,4 pontot; 5,1 lepattanót és 1,3 gólpasszt átlagolt. A belga bajnokság után a még zajló francia első osztályba igazolt. A Champagne Chalon Reims Basket csapatánál 7 tétmérkőzésen lépett pályára, átlagban 18 perc alatt 6 ponttal segítette csapatát.

Marvin Clark esetében érdemes kiemelni, hogy mindegyik szezonjában 35% fölött célzott a triplavonalon túlról és személyében egy több poszton is bevethető játékos került csapatunkhoz.

 

 



Hozzászólások

2020/2021-es bajnoki szezontabella

H Csapat M Gy V Dp Kp Rel.p.
1. Szolnok 26 20 6 2191 1945 0.88
2. Falco 26 19 7 2350 2109 0.87
3. Szedeák 26 18 8 2343 2128 0.85
4. DEAC 26 17 9 2278 2109 0.83
5. Alba Fehérvár 26 16 10 2194 2109 0.81
6. ASE Paks 26 15 11 2163 2061 0.79
7. BC Körmend 26 14 12 2132 2105 0.77
8. Sopron 26 13 13 2199 2195 0.75
9. Kaposvári KK 26 11 15 2009 2069 0.71
10. Pécs 26 11 15 2136 2207 0.71
11. OSE 26 10 16 2169 2218 0.69
12. Kecskemét 26 10 16 2086 2156 0.69
13. ZTE KK 26 6 20 2128 2342 0.62
14. Jászberény 26 2 24 1950 2575 0.54