Megint eljött a 18. perc!

2019.09.12

Horváth Zoltán ,,Cece" örökké a szívünkben él. 

Szép számú emlékező gyülekezett csütörtök este az Aréna Savaria földszintjén található Horváth Zoltán-emlékhelynél. Illés Kárioly alpolgármester beszédében fontosnak nevezte, hogy jelen vannak a fiatalok, akik élőben találkozhatnak a példaképeikkel, és egyszer ők is ugyanilyen jó játékosok lehetnek, majd hozzátette, hogy reméli, hogy itthon marad a kupa. 

Ezt követően Gráczer György, a klub ügyvezetője személyes gondolatokat osztott meg az egykori kiválóságról.

- Immár 10. alkalommal emlélezünk meg Cecéről, aki Szombathelyen nemcsak csapatra, de igaz barátokra is lelt, a szurkolók is megszerették. Azon kevés játékosunk közé tartozott, akit nemcsak a hazai, de a vendégszurkolók is szívükbe zártak - mondta.

A beszédeket követően a város és az emléktorna csapatainak képviselői koszorút helyeztek el az emlékfalnál, majd Gráczer György virágcsokrot adott át Horváth Zoltán édesanyjának.

Az emlékezés végén Illés Károly alpolgármester megnyitotta az emléktornát, majd mindenkinek sportszerű és sérülésmentes játékot kívánt. 

Aztán a Falco - Komarno meccsen megint eljött a 18. perc és a közönség felállva tapsolva emlékezett az égi centerre!



Kapcsolódó galéria (20)

Kattintson valamelyik képre a teljes galéria megtekintéséhez.

Hozzászólások