Okorn: játékosaink hozták a maximumot!

2018.11.21

 Vezetőedzőnk már előretekint és csak a bajnokságra akar koncentrálni csapatával.

A Falco – Sassari meccset ITT közvetítettük.

Gasper Okorn: gratulálok a Sassari csapatának, de az igazsághoz tartozik, hogy a több sérültünk hiányában csupán 6-7 játékossal kellett végig játszanunk a meccset, Nem volt könnyű, hiszen 30-35 perceket töltöttek a pályán a mieink. Ugyanakkor mindenki előtt le a kalappal, hiszen alázattal tették a dolgukat, valamennyi pályára lépő játékos hozta a maximumot. Jobbak voltak az olaszok, nekünk ezután már a bajnokságra kell koncentrálunk.

Vincenzo Esposito: az eleje nehézkesen indult, aztán egyre jobban koncentráltunk és a saját kosárlabdánkat játszottunk. Örülünk, hogy továbbjutottunk a következő körbe, de ott már sokkal jobban kell játszanunk.

A vezetőedzők mellett 1-1 játékos is elmondta véleményét a tapasztalatokról.

Váradi Benedek (Falco): köszönjük, hogy a szurkolók segítettek bennünket a FIBA Europe Cup sorozatban. A Szolnok ellen kellett volna jobban játszanunk, ez nem sikerült, így megérdemelten jutottak tovább ők és az olaszok. Sok a sérültünk, a dobóformánkon volna mit javulni, gratulálunk nekik, mi most már a bajnokságra szeretnénk koncentrálni és Körmenden szeretnénk győzni.

Rashawn Thomas (Sassari): ez nagyon jó meccs volt, örülök, hogy még a végén is jól tudtunk koncentrálni. Számunkra jó lett az eredmény!



Hozzászólások

2018/2019-es bajnoki szezontabella

H Csapat M Gy V Dp Kp Rel.p.
1. Szolnok 19 17 2 1634 1387 0.94
2. BC Körmend 19 13 6 1684 1557 0.84
3. Jászberény 19 13 6 1496 1455 0.84
4. Falco 19 12 7 1550 1475 0.81
5. ZTE KK 19 11 8 1548 1542 0.78
6. Kecskemét 19 10 9 1505 1488 0.76
7. DEAC 19 10 9 1572 1592 0.76
8. Pécs 19 9 10 1509 1475 0.73
9. Alba Fehérvár 19 8 11 1518 1474 0.71
10. ASE Paks 19 8 11 1544 1526 0.71
11. Sopron 19 8 11 1537 1537 0.71
12. Kaposvári KK 19 7 12 1492 1544 0.68
13. Szedeák 19 5 14 1416 1519 0.63
14. TF 19 2 17 1254 1688 0.55