Showtime: a Westside Tánc Sportegyesület lép fel a bajnoki meccsünk szüneteiben

2018.10.11

Nemcsak kitűnú játékosaink, de a Westside táncosai is keményen készülnek a szombati bajnoki fordulóra - írja a hungarysport.hu.  

A tengerentúlon már nagy hagyománya van a sportrendezvények körüli felhajtásnak. Elég csak az NBA mérkőzések szüneteiben látható zsákolóbemutatókra vagy dobóversenyekre gondolni. Ezeket egyre több magyar csapat beépítette már a rendezvény forgatókönyvébe.
Ezúttal pedig újabb állomás következik, hiszen a Westside Tánc Sportegyesületnek köszönhetően bővül a repertoár. A csinos és tehetséges táncosok szurkolócsapatként szórakoztatják a közönséget és szorítanak a sárga-feketék sikeréért. A debütálásra sem kell sokat várni, hiszen a hétvégi Kaposvár elleni derbin már láthatjuk őket.

A vasi sportoldal, a hungarysport.hu stábja úgy gondolta, hogy meglesi őket a felkészülés közben és nem kellett csalódniuk. Rendkívül nagy alázattal és szorgalommal dolgoztak a fiatalok. Vincze Csaba és Szárnyas Mónika edzők irányításával már az utolsó csiszolásokat végezték a táncgyakorlatokon. Abban pedig biztosak lehetünk, hogy látványban nem lesz hiány: a mérkőzésen és a szünetekben sem!

hungarysport.hu 



Kapcsolódó galéria (9)

Kattintson valamelyik képre a teljes galéria megtekintéséhez.

Hozzászólások

2018/2019-es bajnoki szezontabella

H Csapat M Gy V Dp Kp Rel.p.
1. ZTE KK 4 4 0 295 241 1.00
2. Szolnok 4 3 1 359 310 0.87
3. Pécs 4 3 1 350 310 0.87
4. ASE Paks 4 2 2 334 300 0.75
5. BC Körmend 4 2 2 336 322 0.75
6. Jászberény 4 2 2 318 315 0.75
7. Kecskemét 4 2 2 310 308 0.75
8. Falco 4 2 2 306 309 0.75
9. DEAC 4 2 2 310 323 0.75
10. Sopron 4 2 2 321 336 0.75
11. Alba Fehérvár 4 2 2 299 327 0.75
12. Kaposvári KK 4 1 3 314 320 0.62
13. Szedeák 4 1 3 271 293 0.62
14. TF 4 0 4 257 366 0.50