SZERDÁTÓL BÉRLET ÁRUSÍTÁS

2020.09.15

 2020.09.16-án elkezdjük a 2020/21-es szezon bérletek árusítását.

A QR kódos plasztik kártya bérletek érvényesek minden hazai bajnoki alapszakasz és rájátszás mérkőzésre.

Ahogyan azt a drukkerek megszokhatták, az idén is többféle kedvezményt lehet igénybe venni.

A járványhelyzet miatt félbeszakadt az NB I. férfi kosárlabda-bajnokság 2019/2020-as szezonja. Azon kedves szurkolóink, akik érvényes szezonbérlettel rendelkeztek az előző bajnokságra, a 2020/2021-es idényre szóló éves bérletüket 20 % kedvezménnyel vásárolhatják meg! (a kedvezményes árak dőlt betűvel, zárójelben kerülnek feltüntetésre)

Felhívjuk a kedves szurkolók figyelmet, hogy a – diák/nyugdíjas kedvezményt az erre jogosító igazolványt kérjük felmutatni, illetve Szent Márton kártya (mobil lelátóra 10%, galériára 20%) kedvezmény – csak érvényes fényképes igazolvány felmutatása ellenében lehet igénybe venni!

Családi kedvezmény továbbra is érvényesíthető a minimum három fő – például két felnőtt és egy diák, vagy egy felnőtt és két diák – esetében a diákbérlethez féláron juthatnak hozzá.

Az egyes kedvezmények együttesen is igénybevehetők!

A tavalyi bérleteseknek a helyét 2020. szeptember 25-ig tartja fent a klubvezetés.

A szurkolók a szezonális bérletekhez hozzájuthatnak az Arena Savaria főbejáratánál lévő jegypénztárban 2020. szeptember 16-tól, munkanapokon (hétfő – péntek)
délelőtt 9:00-12:00 -ig
délután 14:00-18:00 –ig

Kérjük a bérletvásárlás során is tartsák be a maszkviselésre és a szociális távolság tartására vonatkozó előírásokat!

A bérletvásárlók között 2 db Samsung 40'' LED televíziót sorsolunk ki, a SEBO műszaki szaküzlet felajánlásából!!!
Bérletárak

Mobil lelátó, közép (felnőtt) 60.000 FT (48.000 Ft)
Mobil lelátó, közép (felnőtt, Szent Márton kártyával -10%) 54.000 FT (43.200 Ft)
Mobil lelátó, közép (diák vagy nyugdíjas): 30.000 FT (24.000 Ft)
Mobil lelátó, közép (diák vagy nyugdíjas, Szent Márton kártyával -10%) 27.000 FT (21.600 Ft)

Családi kedvezmény (1 felnőtt, 2 diák vagy nyugdíjas) 90.000FT (72.000 Ft)
Családi kedvezmény (1 felnőtt, 2 diák vagy nyugdíjas+Szt. Márton kártyával) 81.000 FT (64.800 Ft)
Családi kedvezmény (2 felnőtt, 1 diák vagy nyugdíjas) 135.000FT (108.000 Ft)
Családi kedvezmény (2 felnőtt, 1 diák vagy nyugdíjas + Szent Márton kártyával) 121.500 Ft (97.200 Ft)

Mobil lelátó , szélső (felnőtt): 52.000 FT (41.600 Ft)
Mobil lelátó, szélső (felnőtt + Szt. Márton kártyával -10%) 46.800FT (37.440 Ft)
Mobil lelátó , szélső (diák, nyugdíjas): 26.000 FT (20.800 Ft)
Mobil lelátó , szélső (diák, nyugdíjas+ Szt Márton kártyával -10%): 23.400 FT (18.720 Ft)

Családi kedvezmény (1 felnőtt, 2 diák vagy nyugdíjas) 78.000 FT (62.400 Ft)
Családi kedvezmény (1 felnőtt, 2 diák vagy nyugdíjas+Szt. Márton kártyával) 70.200 FT (56.160 Ft)
Családi kedvezmény (2 felnőtt, 1 diák vagy nyugdíjas) 117.000 FT (93.600 Ft)
Családi kedvezmény (2 felnőtt, 1 diák vagy nyugdíjas + Szent Márton kártyával) 105.300 Ft (84.240 Ft)

Galéria, helyre szóló (felnőtt) 45.000 FT (36.000 Ft)
Galéria, helyre szóló (felnőtt+ Szt Márton kártyával -20%) 36.000 FT (28.800 Ft)
Galéria, helyre szóló (diák, nyugdíjas) 22.500 FT (18.000 Ft)
Galéria, helyre szóló (diák, nyugdíjas+ Szt Márton kártyával -20%) 18.000 FT (14.400 Ft)

Családi kedvezmény (1 felnőtt, 2 diák vagy nyugdíjas) 67.500 FT (54.000 Ft)
Családi kedvezmény (1 felnőtt, 2 diák vagy nyugdíjas+Szt. Márton kártyával) 54.000 FT (43.200 Ft)
Családi kedvezmény (2 felnőtt, 1 diák vagy nyugdíjas) 101.250 FT (81.000 Ft)
Családi kedvezmény (2 felnőtt, 1 diák vagy nyugdíjas + Szent Márton kártyával) 81.000 FT (64.800 Ft)

Felhívjuk a kedves szurkolók figyelmét, hogy elveszített bérlet pótdíja 5000 Ft!

A bérletvásárlás során készpénzes és bankkártyás fizetési módokat biztosítunk!

További fontos információk:

A bérletek vásárlásához felhasználható a SZÉP kártya (kizárólag a „Szabadidő alszámla”), valamint a szombathelyi lakosoknak a Szent Márton kártya.

(Szent Márton kártya felhasználása: A kártya kizárólag a kártyán szereplő jogosult részére biztosítja a Szombathely MJV 15/2014.rendelet szerinti kedvezmény igénybevételét. A kártya kizárólag érvényes személyi igazolvánnyal, vagy vezetői engedéllyel, vagy diákigazolvánnyal, vagy útlevéllel együtt használható fel.)



Hozzászólások