Új szurkolói nóták és koreográfiák - így készül az USB szurkolói csoport!

2020.10.17

Vezérszurkolónktól azt kérdeztük, hogyan, mivel várják a rajtot, a hazai bemutatkozást?

- Március óta nagyon kiéheztünk a kosárlabdára! Napi szinten téma volt nálunk a szezon lezárása után, hogy vajon mikor és miként láthatjuk újra kedvenc csapatunkat. Nagyon sok új dologgal készültünk a hosszúra nyúlt holt szezonban, többek között új szurkolói nótákkal, az idény rangadóira pedig a koreográfiák tervezésével és kivitelezésével. Részleteket nem árulhatok el, azt mindenki látni fogja, aki ott lesz a Falco mérkőzésein! Örömmel láttuk a Horváth Zoltán Emléktornán, hogy az Arena Savaria is egy kisebb ráncfelvarráson esett át, a több büfé és a Falco színek egyre több helyen való megjelenése nagy boldogságot jelentett! Egy szó, mint száz, nagyon várjuk a szombatot, reméljük, mihamarabb helyre áll a világ rendje és a Falco is elindíthatja a hadjáratot a 3. bajnoki cím és a hőn áhított kupagyőzelem felé. Tudjuk, hogy nem lesz egyszerű ebben a furcsán kezdődő bajnokságban, de biztosak vagyunk benne, hogy csapatunk, a szakmai stáb és a klubvezetés is mindent megtesz a sikerekért – válaszolta érdeklődésünkre Tamás Márió. 



Hozzászólások

2020/2021-es bajnoki szezontabella

H Csapat M Gy V Dp Kp Rel.p.
1. BC Körmend 1 1 0 93 72 1.00
2. Falco 1 1 0 95 93 1.00
3. Szedeák 4 3 1 348 294 0.87
4. ASE Paks 4 3 1 326 321 0.87
5. DEAC 3 2 1 240 230 0.83
6. Szolnok 2 1 1 151 142 0.75
7. OSE 2 1 1 162 160 0.75
8. Kaposvári KK 5 2 3 371 381 0.70
9. Sopron 3 1 2 243 263 0.66
10. Kecskemét 4 1 3 296 323 0.62
11. Jászberény 3 0 3 214 260 0.50
12. Alba Fehérvár 0 0 0 0 0 0.00
13. Pécs 0 0 0 0 0 0.00
14. ZTE KK 0 0 0 0 0 0.00