Változás a szakmai stábban!

2021.06.18

Új felállásban futunk neki a következő szezonnak. 

Gasper Okorn családi okok miatt a következő idényre nem tudta vállalni a vezetőedzői szerepet, helyét eddigi másodedzőnk, Milos Konakov veszi át. A csapattal 2 Bajnoki címet és 1 Magyar Kupát elhódító szlovén mester azonban továbbra is marad csapatunk kötelékében. A sikeredző az elmúlt 3 évben megkedvelte Szombathelyt, a szurkolókat, a csapatot és nyitott volt a maradásra. A továbbiakban szakmai tanácsadóként segíti klubunk munkáját, amely során részt vesz az edzéseken, meetingeken, de a csapat irányításért Milos Konakov lesz a felelős. Klubunk ügyvezetője, Gráczer György szerint Milos rengeteget tanult az itt eltöltött 4 év alatt és biztos benne, hogy remek munkát fog végezni.

Szakmai stábunk Marko Curoviccal bővül, akit vezetőedzőnk Milos Konakov választott maga mellé. Marko 1983-ban született Szerbiában és játékosként is hazájában pattogtatott. Edzői pályafutását 2006-ban kezdte a B.C. Vojvodina Novi Sad szerb első ligás csapatának másodedzőjeként, ahol 5 évet töltött el. 2012 és 2017 között az ománi férfi felnőtt kosárlabda válogatott segédedzője volt, majd 2018-ban átvette a vezetőedzői szerepet is. A vírus előtti évben az ománi u18 és u16 utánpótlás válogatottnál volt vezetőedző.

 



Hozzászólások

2021/2022-es bajnoki szezontabella

H Csapat M Gy V Dp Kp Rel.p.
1. Falco2 34 29 5 2984 2552 0.93
2. Szolnok 34 21 13 2724 2648 0.81
3. BC Körmend 34 20 14 2809 2751 0.79
4. Sopron 34 18 16 2796 2835 0.76
5. Alba Fehérvár 34 18 16 2927 2945 0.76
6. OSE 34 18 16 2707 2647 0.76
7. Kecskemét 34 18 16 2708 2805 0.76
8. Szedeák 34 17 17 2915 2866 0.75
9. Kaposvári KK 34 16 18 2741 2740 0.74
10. DEAC 34 14 20 2779 2802 0.71
11. ZTE KK 32 13 19 2478 2556 0.70
12. Nyíregyháza 32 13 19 2634 2736 0.70
13. ASE Paks 32 11 21 2540 2616 0.67
14. Pécs 32 8 24 2539 2772 0.62