Vége! Befejezettnek nyilvánította az összes 2019/20-as bajnokságot az MKOSZ

2020.03.17

Bajnok, kieső  és feljutó sem lesz!

A szövetség honlapja azt írja, hogy  a koronavírus terjedése miatt a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége március 13-án felfüggesztette valamennyi versenysorozatát az utánpótlás korosztályokkal bezárólag. A továbbiakról március 17-én tartott értekezletet az elnökség, a veszélyhelyzetre való tekintettel internetes kapcsolat segítségével.

A hunbasket.hu cikke szerint a szövetség előzetesen megkérdezte az első és második vonal klubjait arról, hogy miként állnak a bajnokság folytatásához.

A beérkezett vélemények alapján döntő többséget kapott az a javaslat, hogy a bajnokságokat az eddigi eredmények alapján fejezzék be. Ezt elfogadva az elnökség úgy döntött, hogy befejezettnek nyilvánítja a 2019/2020-as bajnokságokat minden korosztályban, mindkét nemben. Bajnokot nem hirdetnek, mint ahogyan kieső sem lesz idén. A nemzetközi kupás szerepléssel kapcsolatban nem hoztak most határozatot.

Fontos kérdés a játékosok szerződésének lezárása. A szövetség arra ösztönzi a klubokat, hogy a sportolói szerződéseket lehetőleg közös megegyezéssel zárják le.

A férfi magyar kupát ebben az idényben nem rendezik meg, emellett valamennyi szövetségi szakmai és válogatott programot május 31-ig felfüggesztenek.

A következő támogatási időszak sportfejlesztési programjainak bírálati előkészítése folyamatban van, a jelenlegi helyzetben felmerülő, TAO elszámolásokkal kapcsolatos kérdésekről az MKOSZ hamarosan tájékoztatja a sportszervezeteket!



Hozzászólások

2019/2020-as bajnoki szezontabella

H Csapat M Gy V Dp Kp Rel.p.
1. Falco 21 18 3 1797 1525 0.92
2. BC Körmend 21 17 4 1785 1587 0.90
3. ASE Paks 21 14 7 1827 1702 0.82
4. DEAC 21 13 8 1749 1700 0.80
5. Pécs 21 12 9 1780 1803 0.77
6. Alba Fehérvár 21 11 10 1851 1860 0.77
7. Szolnok 21 11 10 1671 1619 0.77
8. ZTE KK 21 10 11 1838 1852 0.75
9. OSE 21 10 11 1718 1711 0.75
10. Kecskemét 21 9 12 1635 1717 0.72
11. Sopron 21 9 12 1674 1695 0.70
12. Kaposvári KK 22 7 15 1793 1841 0.66
13. Szedeák 22 5 17 1763 1966 0.59
14. Jászberény 21 2 19 1449 1752 0.55