Iskolák az edzésen – videóval bővítve

A Szombathelyi Zrínyi Ilona diákjai látogattak el a Sugár út 18-ra

A lelkes fiatalokat a Kiscsarnokban fogadtuk, ahol egy rövid köszöntő után Tóth Dávid marketingmenedzserünkkel együtt az Aréna Savaria előtt beszélgettek a zrínyisek a csapatról, az Aréna történetéről. Ezek után a csoportot két kisebb részre bontottuk, az első csoport először a konditeremben találkozhatott Laki Ádám, erőnléti edzőnkkel, aki testközelből mutatta be a fiúk edzésprogramját, és beszélt a nyújtás, erősítés és pluszmunka fontosságáról. Mindeközben a másik csoport a sárga-fekete öltözőben hallgathatta meg Tanai Zoli bácsi, masszőrünk történeteit, és természetesen a fiúk helyeit is megnézték a fiatalok. A csoportcsere után a Kiscsarnokban már Kalmár Bence, az USB szurkolói csoport tagja, alapítója tartott egy rövid bemutatkozást, és mesélt a diákoknak, hogy milyen érzés Falco-szurkolónak lenni.