ISKOLÁK AZ EDZÉSEN

Újabb akcióval bővül(t) a helyi iskolákért programunk.

A mérkőzés-, és iskolalátogatás mellett a pénteki nap az Oladi Általános Iskola – Bilingual Primary School diákjai és pedagógusai látogattak el a délelőtti edzésünkre. A program bővítés célja az, hogy a fiatalok belássanak a kulisszák mögé, és testközelből lássák, hol, hogyan edzenek játékosaink. A közel 70 fős „tábor” 2 órát töltött az Aréna Savariában, ahol több módon bepillantást nyerhettek a csapat életébe.

Az edzés kezdete előtt egy rövid kérdez-felelek-et tartottunk csapatunk múltjáról, jelenéről, és amikor megérkeztek játékosaink, akkor kezdődött a kép-, és aláírás vadászat. A csapat videózása alatt pedig a tanulókat körbe vezettük az öltözőben és konditeremben is, ahol a bátrak felügyelet mellett kipróbálhatták az eszközöket. A nap zárásaként pedig a fiatalok megnézték a csapat délelőtti edzését, ahol több zsákolást és szép megmozdulást láthatták.

A programról készült videó csapatunk Youtube csatornáján érhető el.

Hajrá Falco!