MESTERMÉRLEG

Nagyon akartuk ezt a győzelmet

Csirke Ferenc: Nagyon nehéz egy ilyen meccs után bármit mondani. Igazából december elseje óta nem volt olyan nap, hogy ne hiányozna 2-3 játékosunk, most is egy teljes kezdőötös hiányzott. Ennek ellenére úgy érzem, hogy 25 percig nagyon szoros találkozót játszottunk és aki pályára lépett nagyon küzdött. A rutinos játékosok és a fiatalok is. Sajnos a végére a Falco bedarált Minket és megnyílt az olló, de egy ilyen felforgatott kerettel a listavezető otthonában nagyjából várható volt. Szombaton egy fontos meccs vár ránk, remélem addigra néhány hiányzónk vissza tud térni.

Milos Konakov: Gratulálok a játékosaimnak, nagyon akarták ezt a győzelmet. Kicsit kapkodva kezdtünk, gyorsan akartunk támadni és ebből voltak hibáink. A Paksról tudtuk, hogy agresszívan mennek a támadólepattanókért, ezt az elején nem akadályoztuk meg, ezért jó pozícióban voltak. Ahogy ezt megoldottuk és támadásban is higgadtabban játszottunk, jó döntéseket hoztunk elkezdtük kiépíteni az előnyünket. Sorra jöttek a jó védekezések és a jó támadások, szépen járt a labda is. Nagyon köszönöm a szurkolóinknak, hogy a mérkőzés elejétől kezdve támogattak minket, és a nehezebben induló első negyedben megadták a kellő löketet és segítettek minket. Még 2 fontos meccs vár ránk a szünet előtt, jól jön ez a 10 nap, hogy a kisebb-nagyobb hibákat javítani tudjuk. Jobbulást és további sok sikert kívánok a Paksnak!

Hajrá Falco!