Sorsoltak a Magyar Kupában

Az Arconic-Alba Fehérvár csapatával játsszuk a negyeddöntőt

A sorsolás előtt már biztos volt, hogy az NB I. A-csoport alapszakaszának első köre után az első nyolc közé került együttes lesz érdekelt a negyeddöntőkben. Ez a 8 csapat rajtunk kívül a Szolnoki Olajbányász, Arconic-Alba Fehérvár, Sopron KC, Atomerőmű SE Paks, Zalakerámia ZTE KK, Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét, MVM OSE-Lions voltak.

A továbbjutásról a negyeddöntő egy mérkőzése dönt majd, ahol az a csapat lesz a pályaválasztó, amely az alapszakasz első körének végén előrébb állt a tabellán. A párharcok győztesei jutnak be az MK négyesdöntőjébe, melyet 2023. április 8-9. között rendeznek meg. A negyeddöntőkre a négyesdöntő hetében, 2023.04.05-én kerül sor.

A négyesdöntő helyszíne a nőknél Sopron, míg a férfiaknál valószínűleg Budapest és a Tüskecsarnok ad otthont a tornának.

Csapatunk az Arconinc-Alba Fehérvár csapata ellen mérkőzik meg.

Sopron KC az MVM-OSE Lionsszal találkozik, a két csapat idén az 5. fordulóban Sopronban már találkozott, akkor az SKC 76-64-re nyert.

Szolnoki Olajbányász – Zalakerámia ZTE KK. Szolnokon a 9. fordulóban csaptak össze a felek, akkor szoros meccsen, 4 ponttal győzött az Olaj.

Utoljára pedig az Atomerőmű SE – Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét páros került kisorsolásra. Legutóbb a Paks Kecskeméten is nyerni tudott, szintén a 9. fordulóban 74-69-re.

Szurkolj nekünk élőben!

Éld át velünk a meccsek minden izgalmát a nézőtéren! Jegyvásárlás

Legfrissebb

NEHÉZ MECCSRE SZÁMÍTOK
2024.04.15.
ÉRDEKESSÉGEK HOLNAPI ELLENFELÜNKRŐL
2024.04.15.
HETI MENET 04.15-21.
2024.04.15.