A FIBA Europe Cup elődöntőjének spanyolországi visszavágóján jól kezdtünk, szoros eredményen tartottuk a címvédő baszkokat, az első játékrész végén 6, a félidőben 11 ponttal voltunk lemaradva. Aztán a harmadik tíz percet nagyon megnyertük, 30 pontot dobtunk, közel álltunk a bravúrhoz. A hajrában összeszedte magát a Bilbao és bebiztosította a kettős győzelmet. A meccs legeredményesebb játékosa a 16 pontig jutó Perl Zoltán és a szlovén Krampelj volt.
Az 1. negyedet Novakovics duplájával indítottuk, aztán kiharcolt 2 büntetőt is és azt is értékesítette, 2-4. A 2. perc végén a baszk csapat átvette a vezetést, 5-4. Sajnos az izlandi centerük, a 216 cm-es Hlinason kosara után már 8-4-re vezettek. Aztán már a játékrész derekán újabb Novakovics pontok érkeztek a vonalról, majd Váradi Beni távolijának örülhettünk, újra itt volt az előny, 8-9. Ezután jobban dobtak a hazaaiak, de Tanoh Dez pontjaival 13-11-re zárkóztunk. A játékrész hajrája is az övék volt, Lazarevics termelte a pontokat, 23-17-re vezettek.
A 2. negyedet is jobban kezdték, aztán a 4. percben Keller Áki szerzett szerencsés 2 pontot, 33-26. Újabb hazai dupla után időt kértek a mieink. Jól tette Konakov mester, hiszen Zozó és Whelan is betalált, 35-31. Lazarevics újabb pontjai után 40-34-re vezettek a baszkok, majd Peterson 2+1-es akciójának örülhettünk, 40-37. Büntetőből szerzett 3 hazai pont után, 43-37-nél baszk időkérés szakította meg a játékot. A félidő utolsó percében Krampelj zsákolt, Hilliard triplát szórt, mi pedig nem tudtunk szépíteni, pedig ét lehetőségünk is volt erre, 48-37.
A 3. negyed elejét jól megnyomtuk, Keller Áki kosara után 48-41-re zárkóztunk. Zozó ügyesen játszott, Keller zsákolt, majd Hlinason 2+1-es akcióval jelentkezett. Ezután Váradi egylábas triplával, Krampelj ziccerel folytatta, Pantzar pedig tempót dobott. Nem volt megállás, Váradi jutott el a gyűrűig, Novakovics pedig távolról volt eredményes, A harmadik negyed egyértelműen a miénk volt, Toro csökkentette négy pontra a hátrányunkat, 55-51. Perl Zoli kiválóan játszott, utolértük ellenfelünket, naná, hogy időt kért a Bilbao, 58-58. Aztán jött Normantas és azonnal bevágott egy hármast, Jaworski is megtette ugyanezt, időt kellett kérnünk. Jókor, Tanoh Dez törte meg a spanyol szériát, majd Peterson is feltörte a hazai védelmet, 66-62. Ezután Tanoh Dez kintről sem hibázott, Bognár büntetőivel átvettük a vezetést, de Jaworski dudaszós triplája újabb hazai vezetést hozott. 69-67.
A 4. negyed startjánál Hlinason egy büntetőt dobott be, Krampelj pedig behúzta a gyűrűbe, majd Hilliard tempója is beesett. Ezután Tanoh Dez tett vissza egy támadólepattanót, Ezt követően Pantzar, majd Krampelj zsákolása jött, amivel 10 pontra nőtt ismét a különbség, 79-69. Ezután Petersonnak is összejött egy 2+1-es akció, ami után Toro volt agresszív a festékben, Nem volt megállás, Novakovicsnak is jutott egy 2+1, az utolsó két percre pedig 3 pontra tudtuk csökkenteni a differenciát. Az utolsó percben Jaworski zárta le a visszavágót, a Bilbao kettős győzelemmel jutott a döntőbe, 95-88.
A párharc végeredménye: 193-169 a Bilbao javára.
Surne Bilbao Basket – Falco-Vulcano Energia KC Szombathely 95-88 (23-17, 25-20, 21-30, 26-21)
FIBA Europe Cup, elődöntő, 2. mérkőzés.
Bilbao, Bilbao Arena, Spanyolország.
Játékvezetők: Michal Proc (lengyel), Yener Yilmaz (török), Juozas Barkauskas (litván).
Bilbao: Pantzar 15, Font 2, Hilliard 5/3, Krampelj 16/3, Hlinason 8. Csere: Lazarevics 5/3, Petrasek 14/6, Bagayoko 7, Jaworski 12/12, Normantas 9/3, Sylla 2.
Falco: Peterson 11, Váradi 10/6, Novakovics 15/6, Bognár 4, Toro 7. Csere: Filipovity, Tanoh Dez 11/3, Whelan 5/3, Perl 16/3, Keller 9/3.





