Idegenben parádéztunk és hétfőn hazai pályán lehetünk bajnokok: Szolnoki Olaj – Falco 78-89

2026-05-22

G

A bajnoki döntő harmadik összecsapásán, szoros első negyed utáni hazai vezetést követően szűken megnyertük a második negyedet, Perl Zoli 11 pontjának köszönhetően egy pontos szolnoki előnyt jegyezhettünk fel a nagy szünetben. A harmadik játékrészben nagyon jól szedtük a lepattanókat és jól dobtuk a távoliakat, így át is vettük a veztést. A hajrában pedig jól menedzseltük az előnyünket és Szolnokon tudtunk győzni. Perl Zoltán 24, Váradi Benedek 17, Novakovics 12, Toro dupla-dupláig jutott.

Az 1. negyed elején Barnes tripláját. majd zsákolását és a vonalról szerzett pontját jegyezhettük fel, 6-0-ra vezettek, miután csapat techniakit kaptunk. Tanoh Dez Andris közelije és fantasztikus zsákolása után sajnos 2 hibát is begyűjtött, 6-4-nél jött be Zozó. hazai 2 pont után Váradi Beni triplája ért célba, 8-7. Skeens szabálytalankodása után Toro volt hibátlan a vonalról, először vezettünk 8-9-nél. Aztán a játékrész derekán, a frissen csatlakozó Peterson is betalált, 9-10. Somogyi duplája után Zozó is feliratkozott a táblára, 2+1-es akciója után 12-14-re vezettünk. Somogyi hármasa után pallai ütött oda Novakovicsnak, aki a vonalról egalizált, 15-15. Darthard büntetőire Filipoovity Márkó kintről reagált, majd Molnár dobott egy duplát, 19-18. Zozó a vonalról szerezte vissza a vezetést, de Somogyi is bedobta a büntiket, 21-20. Sajnos Wójcik közelije is belefért még az első tíz percbe, 23-20.

A 2. negyedet Pallai és Zozó duplái nyitották, 25-22. Krnjajski kettesére Beni hármasa érkezett, Zozó asszisztja után 27-25 állt a táblán. Toro eredmnyes pöcizése után megint Krnjajski talált be, 29-27. Zozó nagyon jól dob, eddig minden dobása ponot, pontokat ért, most a triplája hullott be, 29-30. Ezután Krnjajski is triplát dobott, majd Peterson duplája ért 2 pontot, aztán reklamálásárt Zozó a vonalról növelte saját és a csapatunk pontjait, 32-33. Somogyi hármasa után Novakovics akart triplát dobni, de Darthard szaálytalankodása után a vonalra állhatott, 35-36. Darthard első mezőnykosarát Zozó első elhibázott dobása és Pallai duplája követte, 39-36. Toro nagyon fontos és küzdős közelije után Darthard tripla követkzett, 42-38. A félidő hajrájában Novakovics hármasa nagyon jókor esett be, ezután pedig Skeens hagyott ki büntetőket, 42-41-nél az Olaj vezetőedzője állíttatta meg az órát. Pallai kosara után Konakov mestzer is időt kért. Az utolsó másodpercekben Keller Áki kezéről pattant a labda a szolnoki gyűrűbe, majd videózásd és hazai rossz dobás következett, 44-43.

A 3. negyedben Novakovics hármasára ugrottunk fel, majd Skeens, Zozó és Krnajajski következett, 48-51. Toro nagyon hasznos játéka hozott ezután újabb 2 pointot, aztán Bognár Kristóf is megszerezte első pontjait, 48-55. A negyed közepén Krnjajski nehéz dobása ért 2 pontot, majd Zozó válaszolt, 50-57. Peterson 1 pontja után Krnjajski triplájával kapszkodtak közelebb a hazaiak, 53-58. Áki zsákolása után Somogyi szórt triplát, 56-60. Whelan hármasa is célba ért, majd Skeens közelről szépített, 58-63. Miután Somogyi a vonalról hozta közelebb a szolnokiakat, kihagyott dobások következtek, 60-63-ra vezettünk.

A 4. negyed Whelan triplával startolt, Somogyi szépített, 62-66. Pallai büntetői után Beni könnyed hármasa hullott a helyére, majd Whelannek tett fel egy labdát ziccerre, Patrick nem hibázott, 64-71. Somogyi újabb kosara után 66-71-re zárkóztak, 5 perc volt vissza. Zozó következett, előbb közelről, majd távolról is betalált, 66-76-nál Bosnic mester időkérése következett. Pallai hármsa esett be, majd újra Zozó büntetőzhetett, miután szabálytalankodtak ellene, 69-78. Beni félelmetesen dobta a távoliakat, ez már az ötödik triplája volt, 70-81. Ezután Novakovics vállal szabálytalankodott Somogyi ellen, videózás, ápolás és büntetőzés következett, sportszerűtlent kapott Aleksa. Darthard pontjaii után a hajrában Perl, Toro, Novakovics és Váradi is betalált még, Somogyi orrsérülkés miatt nem tért vissza, győztünk 78-89-re. Ezzel 2-1-re átvettük a vezetést a párharcban és hétfőn be is fejezhetjük azt.

NHSZ-Szolnoki Olajbányász – Falco-Vulcano Energia KC Szombathely 78-89 (23-20, 21-23, 16-20, 18-26)
Rájátszás, döntő, 3. mérkőzés.
Szolnok, Városi Sportcsarnok.
Játékvezetők: Benczur Tamás, Dr. Mészáros Balázs, Makrai Márton (Hartyáni Zsolt).

Szolnok: Somogyi 20/9, Krnjajski 16/6, Darthard 11/3, Barnes 4/3, Skeens 6. Csere: Pallai 15/3, Wójcik 4, Rudner -, Molnár 2.

Falco: Váradi 17/15, Tanoh Dez 4, Novakovics 12/6, Bognár 2, Toro 10. Csere: Perl 24/6, Whelan 8/6, Keller 4, Filipovity 3/3, Peterson 5.

Idegenben parádéztunk és hétfőn hazai pályán lehetünk bajnokok: Szolnoki Olaj – Falco 78-89

APTIV FUN/FAN ZONE ISMÉT! A DÖNTŐ 4. MECCSÉN MÁR 17:00 ÓRÁTÓL AZ ARÉNA ELŐTTI TÉREN TALÁLKOZUNK!

HOZZ EGY PLÜSST A 2025/26-OS SZEZON UTOLSÓ HAZAI MECCSÉRE!

NEM LEHETNEK ÜRES JÁRATAINK – BOGNÁR KRISTÓF

PÉNTEKEN JÖN A DÖNTŐ 3. MÉRKŐZÉSE, HOZTUNK 3 ÉRDEKESSÉGET AZ ELŐZMÉNYEKRŐL!

A SZURKOLÓK MEGSZAVAZTÁK – PERL ZOLTÁN ÉS ARNALDO TORO IS A FIBA EUROPE CUP LEGJOBB ÖTÖSÉBEN!

NÉZD VISSZA A DÖNTŐ 2. MÉRKŐZÉSÉNEK RÖVID ÖSSZEFOGLALÓJÁT!

CSÜTÖRTÖK REGGEL 08:00 ÓRAKOR INDUL A DÖNTŐ 4. MECCSÉNEK ONLINE JEGYÉRTÉKESÍTÉSE!

Perl Zoli extrájával egyenlítettünk: Falco – Szolnoki Olaj 91-85

SZERDA 18:00 ÓRAKOR INDUL A PÉNTEKI, 3. MÉRKŐZÉS JEGYÉRTÉKESÍTÉSE!

MINDENT MEG FOGUNK TENNI, HOGY KIEGYENLÍTSÜK A PÁRHARCOT!

ÉRDEKESSÉGEK A MÁSODIK MECCS ELŐTT!

HETI MENET 05.18-24.

NÉZD VISSZA A DÖNTŐ ELSŐ MÉRKŐZÉSÉNEK ÖSSZEFOGLALÓJÁT!

Az Aptiv támogatásával kedden 16 óra 30 perctől Fun/Fan Zone az Aréna előtti téren!

VEDD MEG MÉG MA A JEGYED A DÖNTŐ 2. MECCSÉRE!

A döntő első mérkőzésének értékelései (videó + szöveg)

A hajránk nem sikerült: Szolnoki Olaj – Falco 94-79

NAGYON NEHÉZ DÖNTŐ LESZ, AZ ÖSSZES MECCS…! – ARNALDO TORO

Bognár Kristóf sárga-feketében folytatja!