A két vezető így nyilatkozott az együttműködésről!
Polgár Gergely, a Brendon Ügyvezető Igazgatója így nyilatkozott: A Brendon és a Falco együttműködésében megvalósuló Gyerek Sarok egy igazán formabontó és előremutató kezdeményezés Szombathelyen. A Falco mérkőzésein létrehozott gyermekbarát tér egyszerre teremt értéket a családoknak, a szurkolói közösségnek és a partnerségben részt vevő márkáknak.Különösen pozitívnak tartom, hogy a Brendon egy hagyományos támogatói megjelenés helyett aktívan hozzájárul a családok élményéhez, és egy olyan innovatív megoldást valósít meg, amely hosszú távon is erősítheti a Falco és a Brendon kapcsolatát.
Ez az együttműködés jó példája annak, hogyan lehet egy sporteseményt családbarátabbá, élménygazdagabbá és közösségibbé tenni.
Gábor Máté csapatunk Ügyvezető Igazgatója, pedig így értékelte a közös munkát: Csapatunk mérkőzéseire évről évre egyre több gyermek és család látogat ki, és az elmúlt időszakban több szurkolói igény is érkezett egy ehhez hasonló megoldásra. Fontosnak tartjuk, hogy számukra is folyamatosan új élményeket és értékeket teremtsünk. A Brendonnal közösen megvalósított Gyerek Sarok pontosan ezt a célt szolgálja: egy olyan kezdeményezés, amely a legfiatalabb szurkolóinknak és családjaiknak szól. Számunkra ez az együttműködés elsősorban róluk, a gyerekekről és a családokról szól. Büszkék vagyunk arra, hogy egy formabontó, a sporton túlmutató együttműködést valósíthatunk meg, amely még családbarátabbá és élménydúsabbá teszi a Falco mérkőzéseit.





