Egy meccsünk lesz a héten, de az PÉNTEKEN!
Mozgalmas hét vár csapatunkra, hiszen a kosárlabda mellett ezúttal közösségi programokkal és újabb tartalmakkal is készülünk szurkolóink számára.
Hétfőn egy hosszabb interjúval jelentkezik az M4 Sport (még csak a felvétel készül el), amelyben Perl Zoltánnal beszélgetnek (15-20 perces portré anyag lesz), kedden pedig Váradi Benedek látogatja meg az Esőemberke Alapítvány tagjait. Mindeközben természetesen a mindennapok legfontosabb feladata is változatlan: a kemény munka és a folyamatos felkészülés. Edzések, közös munka jellemzi a hetet, hiszen újabb mérkőzés vár ránk.
Október 16-án Pécsen lépünk pályára, a jegyvásárlással kapcsolatos információkkal hamarosan jelentkezünk.
A hétvégén sem maradnak tartalom nélkül szurkolóink: vasárnap 18 órakor folytatódik a „7 ÉRDEKESSÉG RÓLAM” című sorozatunk, amelyben ezúttal Juwan Grayt ismerhetik meg egy kicsit közelebbről.
Az eddigi részek IDE KATTINTVA érhetőek el (Joshua Patton, Horváth Roland szerepelt eddig)
Kövessétek csapatunk hivatalos felületeit, hogy ne maradjatok le a hét legfontosabb történéseiről!
Ebben tud segíteni a 7 csillagos mobil applikációnk!
Apple: IDE KATTINTVA érhető el a frissítés/letöltés
Andriod: IDE KATTINTVA érhető el a frissítés/letöltés





