A harmadik győzelem küzdelmes, de magabiztos volt: Falco-Körmend 91-81

2024-10-09

G

Az első idei vasi klasszikuson végig vezetve, nagyon magabiztosan, olykor közönségszórakoztató játékkal szolgáltuk ki drukkereinket. Ezúttal Perl Zoli nélkül, Popovic 18 és Tiby 16 pontjával győztük le az örök riválist.

Az 1.negyed elején Tiby, Popvic és Váradi szerzett gyorsan pontokat, 8-2. A játékrész derekán Popovic segítette be a lepattanót, majd Beni hármasa ért célba, Pipiras reagált, 13-7. Aztán Clark triplája után már jött a körmendi időkérés, 19-10. Hiába, nem álltunk le, Beni újabb kosara után Keller Áki is betalált, 23-14. A végén még Bognár Kristóf és Trey Diggs is hozzátette a magáét, 28-19.

A 2.negyedet Kountz kosara nyitotta, Diggs reagált gyorsan, aztán Bognár K. is gyarapította a pontjait, 33-21. Diggs nem állt le, újabb triplája után már 15 ponttal mentünk, jött is az újabb Forray-időkérés. Ezután Kovács B., Bognár K. és Váradi B. volt a kosárszerzőink sor, 14 perc után már 20 volt közötte, 43-23. A játékrész közepén Kountz és Wiliams szépített, 43-31. A kisebb rövidzárlat Tiby büntetőivel ért véget, 45-31. Ferencz Cs. távolija és Kountz újabb kosara után, némi meglepetésre, 47-38-nál már Konakov mesternek is meg kellett szakítani a játékot. A félidő hajrájában Tiby, Popovic, Váradi, illetve Vuckovic is eredményes volt, 53-40.

A 3.negyed Pongó és Popovic kosaraival startolt, Pipiras felelt, 59-43. Williams és Kountz tartotta a lelket a piros-feketékben, 61-49. Ezt követően Tiby és Kovács B. növelte a távolságot, Ferencz Cs. kozmetikázott, 65-54. Több kétes eset, videózás után Keller volt eredményes, 69-54. A végén két kosárral jöttek közelebb a piros-feketék, 69-59.

A 4.negyed elején Áki pontjait jegyezhettük fel, Williams és Doktor távolról válaszolt, 71-65. Ferencz és Clark következett, 79-67. Az utolsó 5 percre 11 pontos előnnyel fordultunk rá. Clark, Popvic és Kountz következtek, Vuckovic is betalált. 86-74. Parádés akció után Tiby volt eredményes, Vuckovic szépített, 2 perccel a dudaszó előtt 88-76-ra vezettünk. A hajrában Williams kintről talált be, 88-79. Az utolsó percben még büntetőztünk és nyertünk 91-81-re.

Falco-Vulcano Energia KC Szombathely – Egis Körmend 91-81 (28-19, 25-21, 16-19, 22-22)
Bajnokság, 3. forduló.
Szombathely, Arena Savaria
Játékvezetők: Cziffra Csaba Zsolt, Frányó Péter, Major Ádám (dr. Gincsai János Péter)

Falco: Pongó Ma. 3/3, Váradi 10/3, Clark 11/9, Tiby 16/3, Popovics 18. Csere: Keller Á. 9, Kovács B. 5/3, Diggs 9/9, Bognár 10, Sövegjártó -, Verasztó -.

Körmend: Williams 19/9, Kountz 18/3, Kiss B. -, Pipiras 9/9, Vucskovics 18. Csere: Ferencz 9/6, Gáspár -, Schmera 3/3, Doktor 5/3.

A SZURKOLÓK MEGSZAVAZTÁK – PERL ZOLTÁN ÉS ARNALDO TORO IS A FIBA EUROPE CUP LEGJOBB ÖTÖSÉBEN!

CSÜTÖRTÖK REGGEL 08:00 ÓRAKOR INDUL A DÖNTŐ 4. MECCSÉNEK ONLINE JEGYÉRTÉKESÍTÉSE!

Perl Zoli extrájával egyenlítettünk: Falco – Szolnoki Olaj 91-85

SZERDA 18:00 ÓRAKOR INDUL A PÉNTEKI, 3. MÉRKŐZÉS JEGYÉRTÉKESÍTÉSE!

MINDENT MEG FOGUNK TENNI, HOGY KIEGYENLÍTSÜK A PÁRHARCOT!

ÉRDEKESSÉGEK A MÁSODIK MECCS ELŐTT!

HETI MENET 05.18-24.

NÉZD VISSZA A DÖNTŐ ELSŐ MÉRKŐZÉSÉNEK ÖSSZEFOGLALÓJÁT!

Az Aptiv támogatásával kedden 16 óra 30 perctől Fun/Fan Zone az Aréna előtti téren!

VEDD MEG MÉG MA A JEGYED A DÖNTŐ 2. MECCSÉRE!

A döntő első mérkőzésének értékelései (videó + szöveg)

A hajránk nem sikerült: Szolnoki Olaj – Falco 94-79

NAGYON NEHÉZ DÖNTŐ LESZ, AZ ÖSSZES MECCS…! – ARNALDO TORO

Bognár Kristóf sárga-feketében folytatja!

Sikerünk kulcsa a játékosok és a stáb karaktere és győzni akarása!

KEZDŐDIK A DÖNTŐ! MIT ÉRDEMES TUDNOD A SZOLNOK ELLENI PÁRHARCUNKRÓL? MUTATJUK!

08:00 ÓRAKOR INDUL A DÖNTŐ 2. MÉRKŐZÉSÉNEK ONLINE JEGYÉRTÉKESÍTÉSE

Szerdán 18:00 órakor indul a döntő 1. mérkőzésének (Szolnok) jegyértékesítése!

HETI MENET 05.11-17.

HIVATALOS A DÖNTŐ MENETRENDJE! – SZOMBATON 20:00 ÓRAKOR KEZDÜNK!