Bravúros rajt a BL-ben: Wroclaw-Falco 75-84

Szoros meccset játszottunk a Bajnokok Ligája ‘F’ csoportjának 1.fordulójában, de a hajrá és a mezőny legjobbja a miénk volt, így a teljesen megérdemelt győzelem sem maradhatott el.

Az 1.negyedet a lengyel csapat duplája nyitotta, Popovic zsákolással reagált, 2-2. Aztán Váradi hármasával már 8 pontos előnyre tettünk szert, 2-10. Ezután Penava zárta le a 10-0-ás szériánkat, de Clark lépett be jó ütemben a festékbe. Senglintől egy bravúrdobásra volt szükség két ponthoz, Lynch-től kevésbé, majd Clark dobta be a büntetőit, így a játékrész derekán 6-14 állt a táblán, nyugodtan játszhattunk. Lynch forgolódott jól a palánk alatt, aztán Perl is megszerezte első pontjait, majd ismét beköszönt. Pongó duplájával 10 pontra nőtt a differencia, Blackshear egy pontot a vonalon hagyott, 10 perc után azért vezettünk „csak” 9 ponttal, mert a negyed végén több dobást is elhibáztunk, 13-22.

A 2.negyedet jobban kezdték a hazaiak, 3 perc után, 20-24-nél Konakov mester időt kért. Jókor tette, hiszen ezután Diggs süllyesztett el egy triplát, Lynch és Golebiowski ketteseivel lépett közelebb a Wroclaw, majd a center egy 2+1-es akcióval kiegyenlített 27-27, de 3 perccel később 27-33-nál már a lengyel csapat vezetőedzőjének kellett megállíttatni az órát. Hullámzó volt a játék a félidő hajrájában is, hiszen 33-33-nál újra utolértek bennünket a wroclawiak, Konakov ismét magához hívta tanítványait. Az utolsó percben Beni és Zozó is betalált, utóbbi kintről, sajnos mi is kaptunk egy hármast a végén, 36-38.

A 3.negyedben is fej-fej mellett haladtak a felek, a 23. perc végén 43-43 állt az eredményjelzőn. Ezután Whitehead ziccerével a mérkőzés folyamán először a lengyelek álltak jobban, Keller nagy passzát Perl váltotta két pontra, Pongó pedig mindkét büntetőjét a helyére tette. Ezt követően Zozó büntetett meg egy eladott labdát, aztán megint ő villant, de Blackshear megállította remek sorozatunkat. Diggs és Ponitka váltott kosarat, majd Keller látványos hármasa után Whitehead szerzett sorozatban öt pontot. 57-59.

A 4.negyedben is szoros volt végig az eredmény, a játékrész közepén csupán egy dupla volt a differencia, Konakov időt is kért, 63-65. Ezt követően Keller fejezett be egy 2-2-t, Golebiowski megint dobott egy triplát, aztán Popovic egy büntetőt értékesített, majd sportszerűtlen faultja után Penava is, 67-68. Senglin is 50%-kal dolgozott a vonalról, Perl tempója ért célt, majd megint ő csillogtatta meg tudását, az utolsó két percre Tiby pontjaival és 5 pontos előnnyel érkeztünk meg. Whitehead tört be, Tiby 46 másodperccel a vége előtt nagyon fontos triplát szórt be. Whitehead egészen elképesztő hármast dobott, aztán Zozó megint vezérként játszott, 29 másodperccel a vége előtt egy tempóval. Keller blokkja gyakorlatilag lezárta a lényegi kérdéseket, bravúros győzelemmel kezdtük a 2024/25-ös BL-szereplésünket.

Slask Wroclaw – Falco-Vulcano Energia KC Szombathely 75-84 (13-22, 23-16, 21-21, 18-25)

Bajnokok Ligája, csoportkör, 1. forduló.
Wroclaw, Hala Stulecia Stadion, Lengyelország.
Játékvezetők: Marius Ciulin (román), Igor Mitrovski (macedón), Juozas Barkauskas (litván).

Falco: Pongó 9/3, Váradi 11/6, Clark 8/3, Tiby 5/3, Popovic 10. Csere: Keller 7/3, Perl 29/6, Diggs 5/3, Bognár -.

Wroclaw: Whitehead 25/12, Ponitka 3, Golebiowski 10/6, Nunez 10/6, Bogucki 2. Csere: Kulikowski -, Penava 8, Blackshear 3, Lynch 11, Senglin 3.