Egy labdán múlott a kupa sorsa: Szolnoki Olaj – Falco 69-66

2026-02-22

G

A Zsíros Tibor férfi kosárlabda Magyar Kupa döntőjében nem kezdtünk jól, az első 10 perc után 7 pont volt az előnyük, majd a félidőben 4 pontra jöttünk fel. A harmadik játékrész is nagyon szoros volt, a hajrá döntött. Visszavettük ugyan a vezetést, ám az utolsó perc az Olajé volt, egy labdával jobbak voltak. Tyler Peterson 20 pontig jutott.

Az 1. negyed Somogyi kosarával indult, majd Krnjajski szerzett labdát és dobott ziccert, első pontjainkat Peterson szerezte, amerikai légiósunk reagált középtávolról, 4-3. Novakovics triplája után a 3. percben szereztünk vezetést, majd rögtön utána még egyet beszórt, 4-9. Skeens és Somogyi kosaraival egalizált az Olaj a 6. percben, 9-9. Zozó közelről szerezte meg első pontjait, Barnes a vonalról volt eredményes, 11-11. Sajnos Krnjajski triplája után újra ott volt az előny, majd Barnes is rátett még egyet, 16-11. Somogyi a vonalról növelte az előnyüket, Peterson kiválóan játszott, kosarat dobott, védekezett, labdát szerzett, 18-13. A végén Barnes is betalált még, 20-13.

A 2. negyedben Rudner és Somogyi kosaraira, Peterson és Keller válaszolt, 24-17. Whelan a vonalról szépített, de Skeens újabb duplát szerzett, 26-18. Peterson újabb duplája után Whelan kintről talált be, 26-23-nál időt kértek a szolnokiak. A játékrész derekán újra Peterson és Somogyi talált be, 28-25. Somogyi hármasa után a mi tripla-kísérletünk, de Novakovics visszajött és már a harmadikat szórta be, 31-28. Az Olaj időkérése után Toro szerzett lepattanót, majd Zozó szépített, 31-30. Sajnos az utolsó perc az Olajé volt, 34-30-ra vezettek a szünetben.

A 3. negyed Toro pöcizésével startolt, majd Bognár Kristóf triplájával folytatódott, de rögtön utána Somogyi is beszórt kettőt, 40-35. Beni a vonalról szépített, majd a triplát is a helyére tette, 40-40. Somogyi sajnos extrám játszott, a vonalról is betalált és már 22 pontnál tartott, amikor Krnjajski is betalált újra, 44-40. A negyed közepén Beni kintivel szépített, de Barnes közelről folytatta, 46-43. Barnes közelről volt eredményes, Avery kintről reagált, majd egy labdaszerzés után Zozó iramodott meg, de szabálytalanul akadályozták. A videózás után Wójcik közelről növelte a szolnokiak előnyét, 51-46.

A 4. negyed is szolnoki kosárral rajtolt, majd Peterson és Whelan talált be, utóbbi távolról, 53-51. Wójcik harmasa után Peterson újra betalált, 56-53. Petersont nem tudták fogni, újabb duplája után Zozó és Toro is a vonalra állhatott, 56-56. A játékrész derekán Peterson triplája hullott be, újra mi vezettünk és az Olaj időt kért, 56-59. Krnjajski közelről, majd Keller Áki a vonalról volt eredményes, 58-61. Krnjajski kintről egyenlített, majd Toro a közelit használta ki, 61-63-as vezetésünknél Konakov mester kért időt. Kosárcsend után Konakovra fújtak technikait, Barnes kihasználta Darthard 2+1-es akciója után 65-63-ra vezettek. Sajnos Krnjajski hármasa újra utat talált a gyűrűnkbe, mi pedig nem tudtunk válaszolni, 69-66-ra az Olaj győzött.

NHSZ-Szolnoki Olajbányász – Falco-Vulcano Energia KC Szombathely 69-66 (20-13, 14-17, 17-16, 18-20)
Zsíros Tibor Férfi Magyar Kupa, döntő.
Budapest, BOK Sportcsarnok.

Szolnok: Somogyi 23/12, Krnjajski 18/9, Holt -, Barnes 11, Skeens 4. Csere: Darthard 6, Wójcik 5/3, Rudner 2.

Falco: Peterson 20/6, Váradi 11/9, Novakovics 9/9, Bognár 3/3, Toro 5. Csere: Keller 4, Whelan 7/6, Perl 4, Avery 3/3.

KÉSZEN ÁLLTOK? 3 ÉRDEKESSÉGET HOZTUNK EL A DÖNTŐS PÁRHARC EDDIGI MECCSEIRŐL!

SOLD OUT – MINDEN JEGY ELKELT A SZOLNOK ELLENI DÖNTŐNK 4. MÉRKŐZÉSÉRE!

NÉZD MEG A TEGNAPI MÉRKŐZÉS SÁRGA-FEKETE SAJTÓTÁJÉKOZTATÓJÁT!

Idegenben parádéztunk és hétfőn hazai pályán lehetünk bajnokok: Szolnoki Olaj – Falco 78-89

APTIV FUN/FAN ZONE ISMÉT! A DÖNTŐ 4. MECCSÉN MÁR 17:00 ÓRÁTÓL AZ ARÉNA ELŐTTI TÉREN TALÁLKOZUNK!

HOZZ EGY PLÜSST A 2025/26-OS SZEZON UTOLSÓ HAZAI MECCSÉRE!

NEM LEHETNEK ÜRES JÁRATAINK – BOGNÁR KRISTÓF

PÉNTEKEN JÖN A DÖNTŐ 3. MÉRKŐZÉSE, HOZTUNK 3 ÉRDEKESSÉGET AZ ELŐZMÉNYEKRŐL!

A SZURKOLÓK MEGSZAVAZTÁK – PERL ZOLTÁN ÉS ARNALDO TORO IS A FIBA EUROPE CUP LEGJOBB ÖTÖSÉBEN!

NÉZD VISSZA A DÖNTŐ 2. MÉRKŐZÉSÉNEK RÖVID ÖSSZEFOGLALÓJÁT!

CSÜTÖRTÖK REGGEL 08:00 ÓRAKOR INDUL A DÖNTŐ 4. MECCSÉNEK ONLINE JEGYÉRTÉKESÍTÉSE!

Perl Zoli extrájával egyenlítettünk: Falco – Szolnoki Olaj 91-85

SZERDA 18:00 ÓRAKOR INDUL A PÉNTEKI, 3. MÉRKŐZÉS JEGYÉRTÉKESÍTÉSE!

MINDENT MEG FOGUNK TENNI, HOGY KIEGYENLÍTSÜK A PÁRHARCOT!

ÉRDEKESSÉGEK A MÁSODIK MECCS ELŐTT!

HETI MENET 05.18-24.

NÉZD VISSZA A DÖNTŐ ELSŐ MÉRKŐZÉSÉNEK ÖSSZEFOGLALÓJÁT!

Az Aptiv támogatásával kedden 16 óra 30 perctől Fun/Fan Zone az Aréna előtti téren!

VEDD MEG MÉG MA A JEGYED A DÖNTŐ 2. MECCSÉRE!

A döntő első mérkőzésének értékelései (videó + szöveg)