A Bajnokok Ligája legjobb 16 csapata között első ellenfelünk, a cseh csapat kiválóan kezdte az összecsapást. Szinte minden távoli dobásuk célba ért, tucatnyi triplájukkal 9 pontos előnnyel vonultak az öltözőbe. A harmadik negyedben felzárkóztunk 4 pontra, de sajnos a záró 10 percben a Nymburk akarata érvényesült. Perl Zoltán 26 pontig jutott.
Az 1.negyedet Bishop 2 kosara nyitotta, Váradi Benedek triplával reagált, 3-4. Ezután Popovics, illetve Bohacik következett, 5-7. Popovics termelte pontjainkat, a játékrész derekán Brown jr. szerzett cseh vezetést, majd Tiby egyenlített, 11-11. Sajnos bejött Konakov mester várakozása, nagyon gyorsan játszottak, majd egymás után Shumate, Sehnal és Hauban triplája is beesett, 11-17. Miután kapitányunk, Perl Zoltán is csatlakozott, Tiby szépített és Zozó is bedobott egy büntetőt, 16-20. Sajnos a 6.percben Tiby sérülése kiújult, Brown jr. pedig két egymást követő triplával növelte a cseh előnyt, 16-26. Konakov mester időkérése után Keller Ákos szenzációs, mintegy 20 méteres indítását Clark fejezte be kosárral, majd Ő is dobott két duplát, sajnos a csehek hármasokkal feleltek, 22-34. A végén még Zozó is dobott egy hármast, sajnos ők is beszórtak még egyet, 25-36.
A 2.negyedben jól kezdtünk, Zozó és Áki kosaraival zárkóztunk, 29-36-nál a vendégek kértek időt. Birts kosarára Perl Zoli felet kintről, majd Novakovics labdaszerzése után a ziccert is értékesítette, 34-39. A negyed közepén Popovics, majd Novakovics kosarainak örülhettünk, 40-40-nél utolértük őket, de megint beszórtak egymás után 2 triplát, 40-46. Sajnos Ceaser zsákolásával folytatódott a meccs, aztán Clark hármasa esett a helyére, 43-48. A félidő hajrájában belehúztunk, Pongó, Popovics, Váradi, Keller, Perl és Clark illetve Brown jr., Birts és Bohacik labdái értek célba, 53-62.
A 3.negyedet Váradi triplájával és Zozó büntetőjével indítottuk, megjegyzendő, hogy az ellenfél mesterére fújtak technikait a sporik, 57-62. Ezután Perl duplájára Birts válaszolt kintről, 59-67. Beni újabb hármasa után Bishop dobott közelről, 63-69. A játékrész derekán Clark szépített, Hauban reagált, 65-71. Perl Zoli mesteri egyéni akciója után a kintit is beszórta, 70-73. Ezután Bognár Kristóf is mélyen bevéste magát a jegyzőkönyvbe, mesteri lepattanózást követő támadásunk végén a vonalról talált be, 72-73. Novakovics büntetője után, a 29.percben utolértük megint őket, 73.73. Popovics hármasa élményszámba ment, sajnos azonban ők sem álltak le, Kriz talált be távolról, 76-80.
A 4.negyed Brown jr. növelte az előnyüket, Pongó Marci a vonalról szépített, 77-82. Kriz ziicere után, 78-84-nél Konakov mester állíttatta meg az órát. Nem ment az összjáték ezekben a pillanatokban, Bishop kosara után a vonalról is értékesítette a büntetőit, 78-88. Sajnos Rylich is triplázott, Perl Zoli tartotta bennünk a lelket, 80-91. Sajnos nem mentek a kinti dobásaink, nem úgy az övék, Bohacik is betalált, 80-94. Újabb ziccerük után, 16 pontos hátrányunknál ismét időt kértünk. Hiába, 3 perccel a dudaszó előtt megszerezték századik pontjukat is, 83-100. A hajrában Clark kozmetikázott még az eredményen, 86-106.
Falco-Vulcano Energia KC Szombathely – ERA Nymburk 86-106 (25-36, 28-26, 23-18, 10-26)
Bajnokok Ligája, nyolcaddöntő, 1. csoportmérkőzés.
Szombathely, Arena Savaria.
Játékvezetők: Gvidas Gedvilas (litván), Ariadna Chueca (spanyol), Martin Vulic (horvát).
Falco: Pongó 4, Váradi 12/9, Clark 12/6, Tiby 4, Popovics 15/3. Csere: Keller 8, Perl 26/9, Bognár 2, Novakovics 3, Sövegjártó -, Kovács -.
Nymburk: Brown 18/6, Birts 10/6, Bohacik 25/15, Bishop 12, Kriz 11/6. Csere: Sehnal 3/3, Ceaser 6, Shumate 3/3, Rylich 3/3, Hruban 10/6, Tuma 5/3.