HATALMASAT KÜZDÖTTÜNK – ÉRTÉKELÉSEK A ZTE MECCS UTÁN (VIDEÓVAL FRISSÍTVE)

2026-04-05

G

Milos Konakov: Jó energiával játszottunk, ami fontos volt, hiszen nem sok időnk volt felkészülni a ZTE elleni találkozóra. Nem volt könnyű bajnoki, még ha a statisztika esetleg mást is mutat. Harcoltunk, de túl sok könnyű dobást engedtünk, harminc perc alatt 15 hárompontost kaptunk. Az utolsó negyedben azonban más energiát hoztunk a pályára, ebből jöttek a jobb megoldások és a könnyebb kosarak is. A hajrában sikerült fordítani és megnyerni a mérkőzést. Örülök, hogy ezt a sikert a szurkolóinknak adhattuk, hiszen ez egy derbi volt. A ZTE-nek sok sikert kívánok a szezon hátralévő részére.

Patrick Whelan: Nem játszottunk jól, ezt ki lehet mondani. Összességében nem volt jó mérkőzés a részünkről, de a végén harcoltunk, és ennek köszönhetően nyerni tudtunk. A támadólepattanók döntő szerepet játszottak, 19-et szereztünk, ami sokat segített annak ellenére, hogy rossz dobószázalékkal játszottunk. Ilyen meccsek előfordulnak, és ezeket akkor is meg kell nyerni, amikor nem megy jól a játék. Most sikerült, ennek pedig nagyon örülök.

Scherer Bálint André: Először is gratulálok a Falcónak, mert az utolsó percekben extra dobásokat értékesítettek, ami jól mutatja a kvalitásukat. Úgy érzem, az előző mérkőzéshez képest javult az energiánk, védekezésben végig tartottuk velük a lépést. Apró részleteken múlt a meccs, de most így alakult. Megyünk tovább, mert jövő héten nagyon fontos találkozó vár ránk.

Kostas Mexas: Először is gratulálok a Falco-nak az eddigi európai kupaszerepléséhez, ami nemcsak számukra, hanem a magyar kosárlabda egészének is fontos. Fájó vereséget szenvedtünk, különösen úgy, hogy a mérkőzés nagy részében vezettünk. Apró részletek döntöttek: a végére elfáradtunk, lelassult a döntéshozatalunk és a játékunk tempója, miközben az ellenfél növelte az intenzitását. Kulcspillanatokban hibáztunk, lepattanókat és labdákat veszítettünk, ezekből könnyű kosarakat kaptunk. Ugyanakkor pozitív, hogy a szolnoki mérkőzés után megfelelő reakciót mutattunk. A hátralévő meccseken stabilabbnak kell lennünk, mert a célunk egyértelmű: minél előbb biztosítani a bennmaradást. Hiszem, hogy jobb csapat vagyunk, de ezt a pályán kell bizonyítanunk.

APTIV SULIPROGRAM – A Szombathelyi Reguly Antal Nyelvoktató Nemzetiségi Általános Iskola csapata látogatott el egy edzésünkre.

ELKÉSZÜLT A HONVÉD ELLENI NEGYEDDÖNTŐS PÁRHARCUNK SORSOLÁSA!

HETI MENET 04.13-19.

Jó látni, hogy itt tart a klub! – Kálmán László a Sólyom Hangja vendége volt

HÉTFŐN 08:00 ÓRAKOR INDUL AZ ONLINE JEGYÉRTÉKESÍTÉS!

10+1 TÉVHIT AZ AUTIZMUSSAL KAPCSOLATBAN – FOLYTATÓDIK A KÉK HÓNAP AKCIÓNK!

Végletekig kiélezett meccsen: Falco – Szolnoki Olaj 74-77

JÓ MECCSET AKARUNK JÁTSZANI A SZOLNOK ELLEN!

ÉRDEKESSÉGEK A HOLNAPI 04.11., SZOLNOK ELLENI ALAPSZAKASZ MÉRKŐZÉSÜNK ELŐTT!

SZAVAZZ CSAPATUNK 9-ESÉRE! PERL ZOLTÁN LEHET A HÉT JÁTÉKOSA!

VOLTAK HIBÁINK, DE EGY NAGYON JÓ CSAPAT ELLEN JÁTSZHATTUNK! – NÉZD MEG A BILBAO ELLENI VISSZAVÁGÓNK SAJTÓTÁJÉKOZTATÓJÁT!

TEGNAPI MÉRKŐZÉSÜNK 90 MÁSODPERCBEN!

Óriásit küzdöttünk, le a kalappal a csapat előtt: Surne Bilbao Basket – Falco 95-88

TYLER PETERSON-T KÉRDEZTÜK A BILBAO ELLENI VISSZAVÁGÓ ELŐTT

A HELYSZÍNEN (BILBAO ARÉNA) NÉZNÉD A BILBAO ELLENI FIBA EUROPE CUP ELŐDÖNTÖNKET? – JEGYVÁSÁRLÁSI INFORMÁCIÓK!

ELINDULT A SZOLNOK ELLENI ALAPSZAKASZ MÉRKŐZÉSÜNK ONLINE JEGYÉRTÉKESÍTÉSE!

NÉZD ÉLŐBEN A BILBAO ELLENI VISSZAVÁGÓNKAT!

ÉRDEKESSÉGEK A HOLNAPI ÖSSZECSAPÁSUNK ELŐTT!

HETI MENET 04.06-12.

HATALMASAT KÜZDÖTTÜNK – ÉRTÉKELÉSEK A ZTE MECCS UTÁN (VIDEÓVAL FRISSÍTVE)