HETI MENET 10.07-13.

2024-10-07

G

Nincs megállás, újabb duplázós hetünk lesz. Szerdán (2024.10.09.) 18:00 órakor az Egis Körmend csapatát fogadjuk, míg vasárnap (2024.10.13.) a Szeged csapatához látogatunk. A szerdai VASI EL CLASICÓRA már elindult az online jegyértékesítés, ami EZEN A LINKEN érhető el. A fiúk vasárnap még pihenőt kaptak, többen el is látogattak a Király Park Hotel szaunájába, – csapatunknak már 3. éve sikeresen futó együttműködése van az intézménnyel – és ott pihentek, töltődtek fel. A munka a mai nap folyamán kezdődik meg, és mondhatni a szokásos módon hétfőn és kedden is dupla edzés vár Perl Zoliékra, míg a mérkőzésnapon egy délelőtti dobóedzéssel hangolódunk a rangadóra. Ha érdekel a tavalyi találkozó rövid összefoglalója, akkor indítsd el a lenti videót.

A szerdai mérkőzésen is folytatódik a Crucial Catch hónapunk, amikor a daganatos megbetegedések megelőzésére, annak szűrésére hívjuk fel a figyelmet, valamint az Alpokalja a Daganatos Gyermekekért Alapítványnak szervezünk gyűjtést. A Vasi El Clasicón egy, az egész csapat által dedikált kosárlabdát lehet megnyerni! A kampány során 1 db tombola vásárlásakor 300 Ft5 db vásárlása esetén 1250 Ft, míg 10 db megvásárlásával 2000 Ft-tal támogatod az Alpokalja a Daganatos Gyermekekért Kh. Alapítvány munkáját A sorsolásra minden hazai mérkőzés 2. félidejének 1. időkérésénél fog sor kerülni! *Tombolát éppen ezért mindig az 1. félidő végéig lehet vásárolni.

A hétvégén pedig már a 4. fordulót rendezik a Magyar Bajnokságban. A terem elfoglaltsága miatt nem szombaton, hanem 13-án, vasárnap mérkőzünk meg a Szeged csapatával. A szokásoknak megfelelően már, egy szombat délelőtti edzés után útnak indulunk. A szegedi, idegenbeli mérkőzésünket majd a Hunbasket Tv-n lehet nyomonkövetni, a jegyértékesítésről a hét második (Körmend mérkőzés után) tudunk pontos információkat adni.

Ha érdekelnek a sárga-fekete hírek, és első kézből akarod megkapni az információkat töltsd le az ingyenes Falco-appot, ahol minden sárga-fekete tartalom megtalálható.
IOShttps://apps.apple.com/hu/app/falco-kc-app/id6446293834
Androidhttps://play.google.com/store/apps/details?id=com.falco_mobile_app&hl=en_US

Hajrá Falco! Hajrá Szombathely!

NEHEZÍTŐ KÖRÜLMÉNY – CSAPATUNK AZ IDŐJÁRÁSI KÖRÜLMÉNYEK MIATT MÉG BÉCSBEN TARTÓZKODIK

ÉRDEKESSÉGEK AZ ENERGA TREFL SOPOT CSAPATÁRÓL!

INFORMCÁIÓK A SZERDAI, TREFL SOPOT ELLENI IDEGENBELI MÉRKŐZÉSÜNK ONLINE JEGYÉRTÉKESÍTSÉRŐL!

2026 első Fiba Europe Cup erősorrendje!

HETI MENET 2026.01.12-18.

KEMÉNY, FIZIKÁLIS MECCS VOLT – ÉRTÉKELÉSEK

Csak egy játékrészt nyertünk meg, de az győzelmet ért: NKA Pécs – Falco 93-97

VASÁRNAP REGGEL 08:00 ÓRAKOR INDUL A KAPOSVÁR ELLENI (HAZAI) MAGYAR KUPA NEGYEDDÖNTŐ ONLINE JEGYÉRTÉKESÍTÉSE!

ANDRIS KEMÉNY ÖSSZECSAPÁSRA SZÁMÍT AZ NKA ELLEN

ÉRDEKESSÉGEK AZ NKA UNIVERSITAS PÉCS CSAPATÁRÓL!

NÉZD MEG AZ „ÉN KÉRDEZEK, TE FELELSZ” LEGÚJABB RÉSZÉT. BOGNÁR KRISTÓF VÁLASZOL!

A HELYSZÍNEN NÉZNÉD AZ NKA ELLENI MECCSÜNKET? – JEGYVÁSÁRLÁSI INFORMÁCIÓK

Nézd meg legújabb sorozatunk első részét – Csapatkapitányunkkal debütál az Én kérdezek Te felelsz…

HETI MENET 01.05-11.

Az első 35 perc remekül sikerült – Mestermérleg

Kiütéses sikerrel indítottuk a naptári évet: Falco – Kecskemét 87-63

A KECSKEMÉT EGY RUTINOS CSAPAT, ODE KELL FIGYELNÜNK AZ ELSŐ PERCTŐL!

ÉRDEKESSÉGEK A KECSKEMÉT CSAPATÁRÓL!

MEGVAN AZ ELLENFELÜNK – A KAPOSVÁR ELLEN VÍVJUK A MAGYAR KUPA NEGYEDDÖNTŐT

NÉZD ÉLŐBEN A MAGYAR KUPA SORSOLÁST!