Horrorisztikus utolsó perc után: Szedeák-Falco 80-79

2023-10-21

G

A két BL-meccs közötti hazai bajnoki hihetetlenül szoros és izgalmas meccset hozott, aztán, ami az utolsó percben történt…az nem nekünk kedvezett.

Az 1. negyedben Locke triplája, majd a jó ismerős, Lake duplája után Szili hármasa is beesett, 5-3. Beindultunk, Pongó távolról kétszer is eredményes volt, Szili adta mindkét asszisztot, 5-9. A játékrész derekán is folytatódott a „Benke-Pongó párharc”, ez alkalommal Szili a vonalról dobott be 2 labdát, 5-11. Aztán zárkóztak a hazaiak Locke irányításával, közben Keller közelről talált be, 11-13. Aztán Zozó is bejött és a vonalról szerezte meg első pontjait, 13-15. A hajrában Barac is feliratkozott a táblára, mellette Zozó és Pot is közelről célzott eredményesen, 15-21.

A 2. negyedet is jól kezdtük, majd Zsíros válaszolt, 17-25. Ezekben a percekben több kihagyott dobásunk is volt, távolról és közelről is pontatlanul céloztunk, Woolridge viszont betalált, 19-25-nél jött is Konakov mester időkérése. Be is jött, hiszen Woolridge vonalról elengedett labdái után Jordano volt eredményes távolról, 21-28. Aztán Tanoh Dez is megszerezte első pontjait, erre Locke és Cohill felelt, 26-30. A szünet előtt újra megszakította a játékot a szegedi szakvezető, majd Locke triplája esett be, 29-33. Az utolsó percben Tiby és Keller büntetőit jegyezhettük még fel, majd a szegedi vezetőedző is időt kért. Ez a játékmegszakítás is sikeres volt, hiszen előbb a vonalról Bognár K., majd újra Woolridge szerzett egy közelit, s ezzel be is fogtak bennünket, 33-33.

A 3. negyedben is folytatódott a fej-fej melletti küzdelem, a játékrész közepén, Perl Zoltán kihagyott büntetői, majd 1-1 sikeres közelije és középtávolija után 43-45 állt a táblán. Woolridge a vonalról egyenlített, ezután megint Zozó következett, de Keller is értékesített egy közelit, 45-49. Locke triplával tartotta életben a hazai reményeket, de Zozó sem engedte ki a kezéből az esélyt, 48-51. Ezt követően Locke és Woolridge következett, 52-51, Konakov mester ismét megállíttatta az órát. Érzékenyen érintett bennünket Zsíros hármasa és Locke közelije, végül Barac közelről és a vonalról szerzett pontjait jegyezhettük fel, 57-54.

A 4. negyedet Keller közelijével kezdtük, majd Jordano távolijával folytattuk, 57-59-re már ismét mi vezettünk. Korábbi saját nevelésű játékosunk, Bognár K. közelről egyenlített, aztán Pongó 2, illetve Woolridge 1 kosara következett, 61-63. Az utolsó negyed közepén Locke és Bognár K., illetve Benke és Pongó célzott tökéletesen, 68-68. Jordano újfent bevitt egy triplát, majd Locke a vonalról szépített, 70-71. Pot és Cohill következett, 73-73 és már csak 2 perc volt hátra. A végső dudaszó előtt 2 perccel Stefan Pot közelről szerzett vezetést, de Locke triplával visszavette azt, majd megint Pot labdája szállt be, 76-77. A hajrában Bognár K. megint betalált, 78-77. Az utolsó percben dobtak egy duplát, aztán Zozó bravúr triplája esett be, de 80-80 helyett időkérés következett, mert a sporik szerint a hazai dupla után mi időt kértünk. Szegedi szabálytalanság után Zozó a vonalról is bedobta mindkettőt, mégis kikaptunk 80-79. Még a végén labdát szereztünk, de újabb kosár már nem született, elveszítettük veretlenségünket.

SZTE-Szedeák – Falco-Vulcano Energia KC Szombathely 80-79 (15-21,18-12,24-21,23-25)
Bajnokság, 4. forduló
Szeged, Városi Sportcsarnok
V.: Benczur Tamás, Ádám József, Kovács Nimród (Fekete László)

SZTE-Szedeák: Woolridge 22, Locke 30/12, Balogh -, Bognár 8, Lake 6. Cserék: Mucza -, Zsíros 5/3, Cohill 9/9.

Falco-Vulcano Energia KC Szombathely: Pongó 12/6, Tanoh Dez 2, Benke 8/6, Tiby 4, Keller 9. Cserék: Perl 20, Barac 5, Jordano 9/9, Kovács -, Pot 10, Verasztó -.

APTIV SULIPROGRAM – A Szombathelyi Reguly Antal Nyelvoktató Nemzetiségi Általános Iskola csapata látogatott el egy edzésünkre.

ELKÉSZÜLT A HONVÉD ELLENI NEGYEDDÖNTŐS PÁRHARCUNK SORSOLÁSA!

HETI MENET 04.13-19.

Jó látni, hogy itt tart a klub! – Kálmán László a Sólyom Hangja vendége volt

HÉTFŐN 08:00 ÓRAKOR INDUL AZ ONLINE JEGYÉRTÉKESÍTÉS!

10+1 TÉVHIT AZ AUTIZMUSSAL KAPCSOLATBAN – FOLYTATÓDIK A KÉK HÓNAP AKCIÓNK!

Végletekig kiélezett meccsen: Falco – Szolnoki Olaj 74-77

JÓ MECCSET AKARUNK JÁTSZANI A SZOLNOK ELLEN!

ÉRDEKESSÉGEK A HOLNAPI 04.11., SZOLNOK ELLENI ALAPSZAKASZ MÉRKŐZÉSÜNK ELŐTT!

SZAVAZZ CSAPATUNK 9-ESÉRE! PERL ZOLTÁN LEHET A HÉT JÁTÉKOSA!

VOLTAK HIBÁINK, DE EGY NAGYON JÓ CSAPAT ELLEN JÁTSZHATTUNK! – NÉZD MEG A BILBAO ELLENI VISSZAVÁGÓNK SAJTÓTÁJÉKOZTATÓJÁT!

TEGNAPI MÉRKŐZÉSÜNK 90 MÁSODPERCBEN!

Óriásit küzdöttünk, le a kalappal a csapat előtt: Surne Bilbao Basket – Falco 95-88

TYLER PETERSON-T KÉRDEZTÜK A BILBAO ELLENI VISSZAVÁGÓ ELŐTT

A HELYSZÍNEN (BILBAO ARÉNA) NÉZNÉD A BILBAO ELLENI FIBA EUROPE CUP ELŐDÖNTÖNKET? – JEGYVÁSÁRLÁSI INFORMÁCIÓK!

ELINDULT A SZOLNOK ELLENI ALAPSZAKASZ MÉRKŐZÉSÜNK ONLINE JEGYÉRTÉKESÍTÉSE!

NÉZD ÉLŐBEN A BILBAO ELLENI VISSZAVÁGÓNKAT!

ÉRDEKESSÉGEK A HOLNAPI ÖSSZECSAPÁSUNK ELŐTT!

HETI MENET 04.06-12.

HATALMASAT KÜZDÖTTÜNK – ÉRTÉKELÉSEK A ZTE MECCS UTÁN (VIDEÓVAL FRISSÍTVE)