JÓ VOLT GYŐZELEMMEL KEZDENI A SZÜNET UTÁNI IDŐSZAKOT – BOGNÁR KRISTÓF ÉS MILOS KONAKOV ÉRTÉKELÉSE.

2026-03-07

G

Milos Konakov : – Először is nagy köszönet a Szegednek, hogy elfogadták az időpont-módosítást, így két nappal több áll rendelkezésünkre, hogy felkészüljünk a Bosna elleni EuropeCup-negyeddöntőre! Ez nem csak számunkra, hanem a magyar kosárlabda számára is nagy lehetőség. Ahogy a meccs előtt is mondtam, egy szünet után nem számít, ki az ellenfél, minden első meccs nehéz, hiszen kiesel a meccsritmusból. Védekezésben nagyon jól kezdtünk, talán a harmadik negyed első öt percében nem voltunk kellően agresszívak védekezésben, de a támadásunk ekkor is működött, ezért is maradt meg a különbség. Elégedett vagyok, jó úton járunk, de még nem értük el a maximumot, de készülünk a rájátszásra. A legjobbakat kívánom a Szegednek, szeretek ide jönni, sok barátom van a csapatban és a stábban is. Tudom, hogy keményen dolgoznak, a legjobbakat kívánom nekik a szezon hátralévő részére!

Bognár Kristóf : – Örülünk a sikernek, ránk fért egy ilyen fajta győzelem. Nagyon szurkolok, hogy a Szedeák gyűjtse a sikereket a továbbiakban, szeretném, ha bent maradnának, szükség van egy ilyen csapatra! Előttük is le a kalappal, de ami döntött, hogy védekezésben majdnem végig összezártunk. A végén alacsonyabb volt a fókuszunk, nehéz időszak előtt állunk. Jó dolog volt Szegedre hazajönni!

APTIV SULIPROGRAM – A Szombathelyi Reguly Antal Nyelvoktató Nemzetiségi Általános Iskola csapata látogatott el egy edzésünkre.

ELKÉSZÜLT A HONVÉD ELLENI NEGYEDDÖNTŐS PÁRHARCUNK SORSOLÁSA!

HETI MENET 04.13-19.

Jó látni, hogy itt tart a klub! – Kálmán László a Sólyom Hangja vendége volt

HÉTFŐN 08:00 ÓRAKOR INDUL AZ ONLINE JEGYÉRTÉKESÍTÉS!

10+1 TÉVHIT AZ AUTIZMUSSAL KAPCSOLATBAN – FOLYTATÓDIK A KÉK HÓNAP AKCIÓNK!

Végletekig kiélezett meccsen: Falco – Szolnoki Olaj 74-77

JÓ MECCSET AKARUNK JÁTSZANI A SZOLNOK ELLEN!

ÉRDEKESSÉGEK A HOLNAPI 04.11., SZOLNOK ELLENI ALAPSZAKASZ MÉRKŐZÉSÜNK ELŐTT!

SZAVAZZ CSAPATUNK 9-ESÉRE! PERL ZOLTÁN LEHET A HÉT JÁTÉKOSA!

VOLTAK HIBÁINK, DE EGY NAGYON JÓ CSAPAT ELLEN JÁTSZHATTUNK! – NÉZD MEG A BILBAO ELLENI VISSZAVÁGÓNK SAJTÓTÁJÉKOZTATÓJÁT!

TEGNAPI MÉRKŐZÉSÜNK 90 MÁSODPERCBEN!

Óriásit küzdöttünk, le a kalappal a csapat előtt: Surne Bilbao Basket – Falco 95-88

TYLER PETERSON-T KÉRDEZTÜK A BILBAO ELLENI VISSZAVÁGÓ ELŐTT

A HELYSZÍNEN (BILBAO ARÉNA) NÉZNÉD A BILBAO ELLENI FIBA EUROPE CUP ELŐDÖNTÖNKET? – JEGYVÁSÁRLÁSI INFORMÁCIÓK!

ELINDULT A SZOLNOK ELLENI ALAPSZAKASZ MÉRKŐZÉSÜNK ONLINE JEGYÉRTÉKESÍTÉSE!

NÉZD ÉLŐBEN A BILBAO ELLENI VISSZAVÁGÓNKAT!

ÉRDEKESSÉGEK A HOLNAPI ÖSSZECSAPÁSUNK ELŐTT!

HETI MENET 04.06-12.

HATALMASAT KÜZDÖTTÜNK – ÉRTÉKELÉSEK A ZTE MECCS UTÁN (VIDEÓVAL FRISSÍTVE)