Kávé- és Falco imádók figyelem! Új partner és új termék csapatunknál, megjelent a Falco kávé!

2025-11-05

G

Magyarországon először egy sportklub és egy kávépörkölő együttműködéséből jött létre a csapatunk legújabb különlegessége!

Sokat dolgozunk azon, hogy a sárga-fekete szín, és élmény ne csak a mérkőzésnapokon érje el szurkolóinkat, hanem a hét mindennapján ott legyünk a legjobb 6. emberrel. 2025 végére egy újabb, a célunkat erősítő terméket álmodtunk meg, ez pedig nem más, mint a Falco Kávé, amit a One Eleven Kávépörkölőnek, pontosabban Molnár Attilának köszönhetünk.

Tudjuk, hogy sok kávékedvelő van a szurkolóink között, és 2025 nyarán fogalmazódott meg az ötlet, hogy valami újjal (*az egész magyar sportéletben nincs erre példa) és mellette hasznossal rukkoljunk elő a szurkolóinknak. Fontos szempont a minőség, hiszen ahogy a pályán, úgy a pályán kívül is jót akarunk adni a szurkolóinknak, így keresve találtunk rá a One Eleven csapatára.

A kávé kiválasztását Molnár Attilára (a One Eleven szakmai vezetője) bíztuk. Miért? Mert ért hozzá: Pályafutását baristaként kezdte, az évek során a szakmai ranglétra számos fokát végigjárta. Már karrierje elején indult a magyar barista bajnokságon (HBC- Hungarian Barista Championship) és egy év elteltével a világbajnokságra is kijutott (WBC – World Barista Championship). Attila négyszer szerezte meg a magyar bajnoki címet (2008, 2009, 2010, 2012), ám az élete nagy fordulatot akkor vett, amikor 2009-ben, Atlantában a világbajnokságon döntős helyezést ért el. Magyar versenyző azelőtt és azóta sem jutott a barista világbajnokság döntőjébe. Miután abbahagyta a versenyzést, részt vett számos verseny zsűrizésében, érzékszervi bíraként is. Mivel hasznos tudást és tapasztalatot szerzett a versenyzéssel, megnyitotta saját oktatótermét, majd kávézójátBudapesten, ahol hobbi és professzionális baristák ismerkedhettek meg a specialty kávé világával. Az akkoriban még kicsinek számító, budapesti specialty közösség kedvelt helyszínévé vált, így számos közösségi programnak adott helyet. *Attilát a Forbes magazin egy 2017-es különkiadásában azon személyek közé sorolta, akik “Budapestet a világ legjobb városává tették”.

Mit érdemes tudni a Falco-kávéról?
Ahogy a bornál is a kávénál is fontos az eredet megjelölése. A specialty kávé esetében pedig biztosak lehetünk abban is, hogy friss, azévi szüretről beszélünk, azaz pár hete ez a kávébab még Brazíliában, Otávio Sérgio Abreu Filho farmján, egy catuai kávécserjén ért szüretelhetővé. A natúr feldolgozási módnak és a kíméletes pörkölésnek köszönhetően a csésze kávénkban fellelhető ízjegyek étcsokoládéra, narancshéjra és nugátra fognak emlékeztetni.

A Falco-kávé 200 grammos kiszerelésben már a mai meccsen elérhető lesz a Falco-Shopban és az év végiég bevezető áron 4990 forintért vásárolható meg.

KEMÉNY, ROHANÓS PÁRHARCUNK LESZ – ILYEN MECCSET VÁROK SZOMBATON IS

HOLNAP KEZDŐDIK A NEGYEDDÖNTŐ – 3 ÉRDEKESSÉGET HOZTUNK EL A HONVÉDRŐL!

APTIV SULIPROGRAM – A Szombathelyi Reguly Antal Nyelvoktató Nemzetiségi Általános Iskola csapata látogatott el egy edzésünkre.

ELKÉSZÜLT A HONVÉD ELLENI NEGYEDDÖNTŐS PÁRHARCUNK SORSOLÁSA!

HETI MENET 04.13-19.

Jó látni, hogy itt tart a klub! – Kálmán László a Sólyom Hangja vendége volt

HÉTFŐN 08:00 ÓRAKOR INDUL AZ ONLINE JEGYÉRTÉKESÍTÉS!

10+1 TÉVHIT AZ AUTIZMUSSAL KAPCSOLATBAN – FOLYTATÓDIK A KÉK HÓNAP AKCIÓNK!

Végletekig kiélezett meccsen: Falco – Szolnoki Olaj 74-77

JÓ MECCSET AKARUNK JÁTSZANI A SZOLNOK ELLEN!

ÉRDEKESSÉGEK A HOLNAPI 04.11., SZOLNOK ELLENI ALAPSZAKASZ MÉRKŐZÉSÜNK ELŐTT!

SZAVAZZ CSAPATUNK 9-ESÉRE! PERL ZOLTÁN LEHET A HÉT JÁTÉKOSA!

VOLTAK HIBÁINK, DE EGY NAGYON JÓ CSAPAT ELLEN JÁTSZHATTUNK! – NÉZD MEG A BILBAO ELLENI VISSZAVÁGÓNK SAJTÓTÁJÉKOZTATÓJÁT!

TEGNAPI MÉRKŐZÉSÜNK 90 MÁSODPERCBEN!

Óriásit küzdöttünk, le a kalappal a csapat előtt: Surne Bilbao Basket – Falco 95-88

TYLER PETERSON-T KÉRDEZTÜK A BILBAO ELLENI VISSZAVÁGÓ ELŐTT

A HELYSZÍNEN (BILBAO ARÉNA) NÉZNÉD A BILBAO ELLENI FIBA EUROPE CUP ELŐDÖNTÖNKET? – JEGYVÁSÁRLÁSI INFORMÁCIÓK!

ELINDULT A SZOLNOK ELLENI ALAPSZAKASZ MÉRKŐZÉSÜNK ONLINE JEGYÉRTÉKESÍTÉSE!

NÉZD ÉLŐBEN A BILBAO ELLENI VISSZAVÁGÓNKAT!

ÉRDEKESSÉGEK A HOLNAPI ÖSSZECSAPÁSUNK ELŐTT!