Kemény meccs lesz – olvasd el Antonio Jordano Honvéd elleni mérkőzés előtti interjúját

2023-10-06

G

Idegenben mindig kicsit nehezebb játszani

Nagyon jól érezzük magunkat csapattal. Úgy érzem, hogy a csapatkohézió hosszútávon az előnyünk lehet, mert tényleg jó a hangulat a csapatban. A keretünk is mély, amit szerintem már a holnapi meccsen is ki tudunk használni. A Honvéd egy kemény, fizikális csapat. Az első egymás elleni felkészülési meccsből nem szabad sokat leszűrni, ott még mindkét csapat az út elején volt. Sőt, egy légióst cseréltek, akit személy szerint, még Szerbiából ismerek. Ilija egy fizikális, erős játékos, aki nagyon jól lát a pályán, jó irányító, akire oda kell majd figyelnünk. A holnapi meccsen fontos lesz, hogy végig koncentráljunk, hiszen idegenben mindig nehezebb.

HÁROM ÉRDEKESSÉG A KÖVETKEZŐ FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSÜNK ELŐTT!

ELKÉSZÜLT CSAPATUNK 2026/27-ES SZEZONJÁNAK MENETRENDJE!

MA 20:00 ÓRAKOR LÉP PÁLYÁRA A MAGYAR VÁLOGATOTT!

ÉRTÉKELÉS MARKOVAL!

HÁROM ÉRDEKESSÉG A MAI FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSÜNK ELŐTT!

KULCSÁR SÁNDOR EMLÉKBÉRLET – EGY HŰSÉGES SZURKOLÓ EMLÉKÉRE

INFORMÁCIÓK A JÖVŐ HETI POZSONYI FELKÉSZÜLÉSI TORNÁNKRÓL!

ÍGY TUDOD ONLINE MEGVÁSÁROLNI A BÉRLETED!

PERL ÉS VÁRADI A 12 FŐS KERETBEN! – GASPER OKORN KIHIRDETTE A 12 FŐS CSAPATÁT AZ ÉSZTEK ELLENI SELEJTEZŐRE!

FALCO CSALÁDI NAP A GALAMBOS CÉGCSOPORT TÁMOGATÁSÁVAL – 2026.09.06-ÁN

INFORMÁCIÓK AZ OBERWART ELLENI 08.29-I MÉRKŐZÉSÜNK JEGYÉRTÉKESÍTÉSÉRŐL!

VEDD MEG A BÉRLETED 2026/27-ES SZEZONRA!

PÉLDAKÉP A PÁLYÁN ÉS AZON KÍVÜL – VÁRADI BENEDEK LETT AZ ELŐZŐ SZEZON HUNBASKET HERO DÍJ NYERTESE!

NÉZD A FALCO SOFŐR 2. EPIZÓDJÁT! – KELLER ÁKOS MELLÉ KLEIN ALEX ÜLT BE.

HIVATALOS A HORVÁTH ZOLTÁN EMLÉKTORNA PROGRAMJA!

HETI MENET 08.17-23.

Megkezdődött a jegyértékesítés az Észtország elleni férfi vb-selejtezőre!

HETI MENET 08.10-16.

KELLER ÁKOS UTÁNPÓTLÁS EDZÉST LÁTOGATOTT!

Falco Sofőr 1. rész – Bognár Kristóf egy délutánra fiatal szurkolónk Szájer Lili sofőrje lett!