Kétség sem fért az újabb magabiztos győzelemhez: Falco – Sopron 100-82

2025-03-01

G

A válogatott szünet után ott folytatta többszörös címvédő listavezető csapatunk, ahol abbahagyta az összetartás előtt. Az első pillanattól csak az volt a kérdés, mekkora különbséggel győzzük le a vendég soproniakat. A félidőben 20 pont volt a differencia, aztán triplákkal jött közelebb a Sopron, a záró 10 percben pedig helyreállt a világ rendje. A tabellát továbbra is hibátlan mérleggel vezetjük, a mezőny legjobbja a 21 pontos Perl Zoltán lett.

Az 1.negyedben Jackson szerezte az első kosarat, Clark reagált gyorsan, 2-2. Bognár Kristóf kosarával már mi vezettünk, Kucsera triplával válaszolt, 4-6. Ezután Váradi, majd Popovics és Pongó következett, 11-6. Popovics újabb kosara után, 13-6-nál kért időt Poptocnik mester. A játékrész derekán Perl Zoltán is csatlakozott, centerünk, Popovics pedig már 6 pontnál járt. Ezt követően Bognár triplája és a sérüléséből felépülő Diggs pályára lépése miatt tapsolhatott közönségünk, 20-8. Garrett és Csendes kosarai után 20-15-re zárkóztak. A 9.perc elején Zozó is megszerezte első pontjait, rögtön hármat, 23-15. Perl és Novakovics pontjaira Garrett válaszolt kintről, 27-20. A végén még egy-egy hazai és soproni dupla is beesett, 29-22.

A 2.negyed elejém nagy csata zajlott a szabad labdáért, majd magunkhoz ragadtuk a kezdeményezést, Novakovics hármasa után, 34-23-nál pedig újra eljött a soproni időkérés. Diggs dudaszós hármasa élményszámba ment, majd Zozó tett rá egyet, 39-25. Zozó egyéni akciója, Potocnik büntetői és Novakovics hármasa következett, a játékrész közepén már 46-25-re vezettünk. Kucsera hármasára Popovics ziccerével feleltünk, 50-30. A félidő hajrájában Clark, Popovics, illetve Garrett talált még be, 57-37

A 3.negyedet Flasár kosara nyitotta, Zozó a vonalról reagált, 59-39. Bognár, Perl, majd Jackson következett, 63-43. Takács és Clark zsákolása után 65-45-re vezettünk. Fazekas tripláira Váradi és Popovics válasza érkezett meg, 74-51. Ezután Edwards, Fazekas és Kucsera hármasaival zárkóztak, 76-63-nál Konakov mester hívta magához a srácokat. A játékrész utolsó másodperceiben Popovics zsákolása nagyon kellett, 78-65,

A 4.negyedben Kucsera és Keller kezdte a pontgyártást, 80-67. Fazekast nem tudtuk fogni, de szerencsére Pongó Marci is beszórta a kintit, 84-69. Popovics szép csendben megtermelte a 20 pontot, majd Flasár és Bognár kosarai után, 90-73-nál soproni time-out következett. A játékrész derekán Perl Zoli törte meg a kosárcsendet. Kucsera felelt, 92-75. Pongó Marci elleni szabálytalanságot érthetetlen technikai követte, majd Clark tépte be a labdát, 96-78-nál még egy Soproni eligazítás következett. A hajrában a mezőny tagjai közül Zozó elsőként jutott 20 pont fölé, A következő támadás végén Keller Ákos büntetőből szerezte meg századik pontunkat. A meccs Flasár duplájával zárult, 100-82.

Falco-Vulcano Energia KC Szombathely - Sopron KC 100-82 (29-22, 28-15, 21-28, 22-17)
Bajnokság, 21. forduló.
Szombathely, Arena Savaria
Játékvezetők: Kapitány Gellért, Nagy Viktor, Földesi Ádám (Téczely Tamás Ferenc)

Falco: Pongó Ma. 7/6, Váradi 11/6, Clark 8, Bognár 13/3, Popovics 20. Csere: Keller Á. 7, Perl 21, Sövegjártó -, Novakovics 8/6, Kovács B. -, Diggs 5/3.

Sopron: Edwards 8/6, Jackson 7, Meszlényi -, Kucsera 16/9, Molnár M. -. Csere: Csendes 5/3, Fazekas 14/9, Takács K. 4, Flasar 8, Garrett 20/3.

Szép volt, fiúk!

Csak a különbség volt kérdéses: Falco – Fót 94-75

HIVATALOSAN IS MEGNYITOTTUK A BRENDON GYEREK SARKOT!

A mai mérkőzésen „megnyit” a Brendon Gyerek Sarok – elhoztuk a legfontosabb szabályokat.

JÓ LESZ ÚJRA TÉTMECCSEN PÁLYÁRA LÉPNI! – KEZDŐDIK A SZEZON!

HOLNAP KEZDŐDIK A BAJNOKSÁG – 3 ÉRDEKESSÉG AZ 1. FORDULÓS ELLENFELÜNKRŐL!

Változnak a kosárlabda szabályai – ezekre kell figyelni a 2026/27-es idénytől

ELINDULT AZ ONLINE JEGYÉRTÉKESÍTÉS AZ ANTWERP GIANTS ELLENI, IDEGENBELI MÉRKŐZÉSÜNKRE!

ELINDULT A 2026/27-ES BAJNOKI SZEZON 1. BAJNOKIJÁNAK ONLINE JEGYÉRTÉKESÍTÉSE!

A CÉL UGYANAZ MARADT, ÖRÖMÖT ADNI A SZURKOLÓKNAK A PÁLYÁN ÉS AZONKÍVÜL IS!

HETI MENET 09.21-27.

A HAZAI BL-RAJTON (10.20.) FINN CSAPATTAL FOGUNK JÁTSZANI

Ez a meccs is megmutatta, jó úton járunk!

Ma kiderül, ki érkezik csapatunk csoportjába!

DOLGOZOK, MINDENT MEGTESZEK A FEJLŐDÉSÉRT!

ÉRDEKESSÉGEK A HOLNAPI MÉRKŐZÉSÜNK ELLENFELÉRŐL!

Benéznél a kulisszák mögé?

NÉZD VISSZA A SZERDAI MÉRKŐZÉSÜNK RÖVID ÖSSZEFOGLALÓJÁT!

Brendon jóvoltából hamarosan gyereksarok várja a legkisebb sárga-fekete szurkolókat!

NÉHÁNY ELEMBEN ELŐRE LÉPTÜNK – OLVASD EL MILOS KONAKOV BC SLOVAN ELLENI ÖSSZECSAPÁSUNK ÉRTÉKELÉSÉT!

SZOMBATON NÉZŐK ELŐTT ÉR VÉGET A FELKÉSZÜLÉSI IDŐSZAKUNK!