KINT JÁRTUNK A KATOLIKUS KARITÁSZ SZOMBATHELY GYERMEKTÁBORÁBAN

A szombathelyi Karitásszal már többször is sikeresen segítettünk a rászorulóknak, múltkor a karácsony előtti utolsó hazai mérkőzésünkön egy nemes cél érdekében gyűjtést szerveztünk, ahol szurkolóink és csapatunk a Katolikus Karitász Szombathelynek segített. A szervezet karitatív tevékenységet végez, a szombathelyi rászorulóknak segít nap, mint nap.

Nyáron is folytatódott az együttműködésünk, a mai nap folyamán 3 játékosunkkal, Kovács Benedekkel, Sövegjártó Ábellel és Verasztó Péterrel látogattunk ki a nardai táborba. A délelőtt során 100 gyerekkel találkoztunk, és tartottunk nekik kosárlabda/Falco kvízt, illetve játékosaink egy-két történetet is megosztottak a fiatalokkal. Természetesen a közös, valamint egyéni képek sem maradhattak el, amiknek a gyerekek mellett a táborszervezők is nagyon örültek. Az 1 órás beszélgetés végén pedig megleptük az egész Karitász-csapatot kisebb-nagyobb Falco-s ruhákkal, amiket mind a kicsik, mind a nagyok szívesen hordtak.

Folytatás következik.