MESTERMÉRLEG

Meg van az első győzelem

Baksa Szabolcs: Köszönjük szépen a gratulációt a Falco részéről! A részemről is jár a gratuláció a Falcónak! A végére kinyílt az olló, megérdemelten nyerték meg a mérkőzést ezzel a különbséggel is. Elsősorban a saját csapatomnak szeretnék gratulálni. Pontosan azt raktuk ki a pályára, azt a harcosságot, azt a küzdős mentalitást, amit képviselni szeretnénk, ami az én edzői filozófiámnak is az alapja. Csak a büszkeség hangján tudok megszólalni. Óriásit küzdöttünk, nemcsak szívben, hanem kosárlabdában, tehát taktikai és technikai oldalról is fel tudtuk venni a versenyt egy A-csoportos bajnokcsapattal. Ez számunkra nagyon fontos. Még egyszer mondom, nem azért jutottunk fel, hogy átutazók legyünk, a játékosaim ebben az osztályban is képesek jó teljesítményt nyújtani. Ezt ma bebizonyítottuk, sajnáljuk, hogy nem lett a vége győzelem. Még egyszer, teljesen megérdemelten nyert a Falco, gratulálunk neki!

Milos Konakov: Ahogy a meccs előtt is mondtam, szeretnék gratulálni a Honvádnak, hogy visszajutott az első osztályba. Ez jó a magyar kosárlabdázásnak. Jól játszottak, nagy energiával a teljes mérkőzésen, így ehhez is szeretnék még egyszer gratulálni. Örülök, hogy győzelemmel kezdtük a szezont, tudtuk, hogy nem lesz egyszerű a bajnokság eleje. Az elején nagyon sok támadólepattanót szedtek, ezen változtattunk a második negyedben. Ott elkaptuk a ritmust, így végül megérdemelten nyertünk. Sok sikert kívánok a Honvédnak, és gratulálok a csapatomnak!