MESTERMÉRLEG

Két ellentétes félidőnk volt

Simon Petrov: Szeretném megköszönni a mi és a Falco szurkolóinak is ezt a remek hangulatú kosárlabda estét. Nagyszerű ilyen közegben dolgozni, olyan csapattal, aki így tud küzdeni, ilyen energiával. Szerintem jó meccset játszottunk, de a bajnok ellen mindig nehéz negyven percen keresztül jól játszani. Az utolsó negyedben sajnos kihagytunk egy kicsit, ők pedig megmutatták, hogy bajnokcsapat, szereztek néhány fontos kosarat. Gratulálok nekik a győzelemhez.

Milos Konakov: Két teljesen különböző félidőt játszottunk, ahogyan a meccs előtt is mondtam, a válogatott szünet után minden meccs nagyon nehéz. Tudtuk, hogy ez is az lesz, különösen az itteni remek atmoszféra miatt, és mert az OSE motivált lesz, hiszen még küzd a rájátszásért és minden meccs számít. Az első félidőben puhán kezdtünk. Védekezésben nem volt elég nyomás az OSE játékosain, míg támadásban nem járattuk jól a labdát. Az első 20 percet 5 gólpasszal zártuk, ezzel nem lehet előnyt kiépíteni. A válogatott szünetben voltak hiányzóink, így nem haragudhatok a fiúkra, mert elég felforgatott hét van mögöttünk. A szünetben megbeszéltük a fiúkkal, hogy elől-hátul változtatnunk kell a második félidőre. Ez sikerült, mert akikkel szemben az első 20 percben nem védekeztünk kellő agresszivitással, azokat a második félidőben limitálni tudtuk. Ezután kinyílt számunkra a pálya, jobban járattuk a labdát, jött néhány könnyű kosár is. Boldog vagyok, mert a szünet után nagyon nehéz játszani, különösen idegenben, különösen Oroszlányban, ahol ismét remek hangulat fogadott minket. Mindkét szurkolótábornak jár a köszönet, mert nagyon jó atmoszférát teremtettek. Köszönjük az OSE fanatikusnak a kedves fogadtatást! Szeretnénk így folytatni, az OSE-nak pedig sok sikert kívánunk.

Hajrá Falco!