Mestermérleg

Nem játszottunk jól!

Ivan Rudez, Kométa Kaposvári KK:  Elsőként szeretnék a Falconak gratulálni a tavalyi bajnoki címéhez, és ahhoz, hogy képviseli a magyar kosárlabdát Európában. Jár a gratuláció a rengeteg szurkolónak is, akik kilátogattak és remek hangulatot teremtettek. Köszönöm a sok kaposvári szurkolónak, akik ilyen messzire elutaztak miattunk. Úgy érzem a mérkőzésen nagyon fegyelmezetten játszottunk, és többnyire a fiúk be is tartották a taktikai utasításokat. Azt azért ki kell emelnem, hogy a Falco nagyon rosszul dobott a mai napon, de a győzelem, az győzelem. Védekezésben, rotációban váltanunk kellett és a zóna védekezés bevált, nem ízlett a Falcónak, így jó sokat használtuk ezt a védekezést. Örülök, a vendég sikernek, megyünk tovább!

Milos Konakov: Először is gratulálok a Kaposvárnak, megérdemelten nyertek. Szeretnék elnézést kérni a szurkolóinktól. Ők ismét remekül teljesítettek. Nagyon puhán kezdtük a mérkőzést, bármilyen scout nem ér sokat, ha nincs 1 az 1 elleni védekezés. A Kaposvár bátran, harcosan játszott, mi viszont többször is bátortalanul fejeztünk be a gyűrű környékén, vagy még jobb helyzetet akartunk keresni. Sok volt a 15 eladott labda, és a Kaposvár 10-el több lepattanója. Bár csak egy meccsről beszélünk, de szeretnék még egyszer elnézést kérni a szurkolóinktól. Megyünk tovább, javítjuk a hibákat.

A teljes sajtótájékoztató IDE KATTINTVA érhető el.

Hajrá Falco!