Nem sikerült visszavágni: Falco – Tofas Bursa 64-77

A Bajnokok Ligája csoportkörének 5. fordulójában szinte végig a török csapat irányította a játékot, sajnos ezen az estén csak momentumaink voltak. Már nem juthatunk tovább a csoportból.

Az 1. negyed elején Toure zsákolt, ezt Pot egalizálta, 2-2. A 2. perc végén egy gyors akciót fejeztünk be Keller ziccerével, Ugurlu egyenlített, 4-4. Ezután Áki triplája és Tanisan hármasa érkezett meg, 7-7. Toure egyelőre tarthatatlan volt, de Ugurlu 2+1 pontja is beesett, 7-12. A játékrész derekán Perl és Barac állt be cserreként, de hiába, Thompson kosara után, reagálva a 0-12-es török rohanásra Konakov mester kért időt. Zozó a vonalról szépített, Ugurlu pedig tovább termelt, 9-18. Az utolsó percben Perl közelije és Tanisan triplája is célt ért, 11-21.

A 2. negyedet sajnos ugyanott folytatták a vendégek, ahol az elsőt abbahagyták. Konakov mester 13-23-nál újra megállíttatta az órát. Sajnos nem ment továbbra sem a kosárszerzés, a törökök pedig kihasználták hibáinkat, a játékrész derekán 13-29 állt az eredményjelzőn. Nem tudtunk megálljt parancsolni, Toure zsákolt újra, erre Kovács Benedek válaszolt, 15-31. A félidő hajrájában feltámadtunk, Kovács B. után Cowels is megszerezte első pontjait, 19-31. Az utolsó percben Keller közelről, majd zsákolva, a törököknél pedig Kurtuldum távolról talált be, 23-34.

A 3. negyedet jól kezdtük, rögtön az elején technikait kapott a vendégcsapat, ezt Zozó használta ki, majd Keller zsákolt, 26-34. Jó volt a folytatás is, Barac ziccerével 6 pontra zárkóztunk, majd Thompson és újra Ugurlu szerzett pontokat, a negyed közepén 30-38 volt az állás. Tiby közeli kosarát Zozó pontjai követték, 3 pontra is feljöttünk, de a törökök is betaláltak, Gray révén tartották a minimális előnyüket, 37-44. Sajnos Milaknis 3+1 pontja is ült, Tiby reagált azonnal, 41-48. Továbbra is sok technikai hibával játszottunk, Braimoh pedig előbb duplát, majd triplát szerzett, 43-53.

A 4. negyed elejét rengeteg szabálytalanság, vontatott játék jellemezte, mi inkább csak Tiby pontjainak örülhettünk, 49-60. Az utolsó 5 percre Gray és Perl pontjai után 54-63-mal fordultunk rá. Ezt követően Gray triplával növelte a törökök pontjait, nálunk Brown első alkalommal volt eredményes, 56-66. A vége előtt 2 perccel, 58-70-es állásnál Konakov mester időt kért, megpróbálta még egyszer összeszedni a fiúkat. A hajrában Cowels triplával hozta közelebb csapatunkat, de hiába, ez nem a mi esténk volt. Sok hibával és szerencse nélkül játszottunk, a Tofas megérdemelten győzött, utolsó kosarunkat Pot dobta, 64-77. Sajnos ezzel a vereséggel nem maradt már esélyünk a továbbjutásra.

Falco-Vulcano Energia KC Szombathely – Tofas Bursa 64-77 (11-21, 12-13, 20-19, 21-24)
Bajnokok Ligája, A-csoport, 5. forduló
Szombathely, Aréna Savaria
V.: N. Maestre (francia), B. M. Attard (olasz), G. Salins (lett)

Falco: Pot 5/3, Cowels 10/3, Brown 2, Tiby 12/3, Keller 11/3. Csere: Kovács B. 4, Perl 14, Barac 6, Sövegjártó -.

Tofas: Gray 18/3, Ugurlu 13, Buyuktuncel -, Tanisan 6/6, Toure 6. Csere: Kurtuldum 5/3, Thompson 15/3, Braimoh 8/3, Milaknis 6/3.