Nézd meg a tegnapi sajtótájékoztatót – Mestermérleg

Milos Konakov: Gratulálok a Nymburknak megérdemelten nyertek. Ugyanúgy jár a gratuláció a csapatomnak, mert a fiúk a végsőkig küzdöttek, és nagy energiával játszottak. Egy nagyon kemény, fizikális meccset vívtunk, de nem áll meg az élet, hiszen szombaton már egy fontos bajnoki vár ránk.

Francesco Tabellini: Jó mecset játszottunk, persze azért akadtak hibák. Az első félidőben nagyon sok jó dobásunk volt, de úgy éreztem, hogy ekkor puhábban játszottunk, mint a hazaiak – a második félidőben ezen tudtunk változtatni. És ami a lényeg, végig nagyon erős tempót diktáltunk. Aminek meg is lett az eredménye, úgy éreztem, hogy a Falco a végére elfáradt.