Parádé az első felvonáson: Falco-Szolnoki Olaj 83-59

2024-05-11

G

A bajnoki döntő első meccsén jól kezdtünk. Magabiztos első félidő után ugyan közelebb jött pár percig az Olaj, de miután újra rákapcsoltunk, esélye sem volt a kihívónak.

Az 1.negyed elején Tiby a vonalról szerezte meg első pontjainkat, majd Pot közelről és távolról is eredményes volt, 7-0. Keller duplája után Szili triplája is beesett, kevesebb, mint 3 perc után már számolt a közönségünk: 12-2. Ezután Eads III. és Wiggins sz.épített, de Kovács Benedek is betalált kintről, 15-6. Szili nagyon jól dobott, 6 perc alatt 3 tripla, 1 dupla és 1 büntető, 12 pont, 24-13. A 9.perc elején Zozó küzdött óriásit és izmozott be egy közelit, 27-15. Rudner végig froclizta Tanoh Dez Andrist, 1-1 technikai lett a döntés, mi kihasználtuk, az Olaj nem, 30-15.

A 2.negyedet Zozó és Barac kosarai nyitották, triplával feleltek, 34-18. Némi kosárcsendet követően Barac középtávolról volt pontos, 39-18. A játékrész derekán rengeteg szabálytalanság lassította a játékot, közben a lelátón is forrtak az indulatok, Tiby pedig a vonalról talált be, 41-20. Miután Jovanovics büntetőkből szépített, Pot egy betörésből válaszolt, 43-22-nél újra időt kért az Olaj mestere. Wiggins a vonalról, Lukács közelről szépített, Zozó triplával reagált, 46-25. A félidő hajrájában még Pongó is beszórt egy hármast, 49-27-re vezettünk.

A 3.negyed Eads III. triplájával indult, Keller Áki közelről felelt, 51-30. Aztán gyorsan termeltek 9 pontot, 53-39-nél Konakov mester állíttatta meg az órát. Perl Zoli szerzett jókor duplát, de Lukács is betalált, a 22 pontos fölényünkből a felét ledolgozták, 55-44-re zárkóztak. Sőt, 10 alá is bejöttek, de Zozó keze megint aranyat ért, egymás után 7 pontot szerzett, 62-46. Hiába jött vissza a meccsbe az Olaj, eggyel magasabb sebességfokozatba váltottunk, miután Tiby zsákolt hatalmasat, már megint 64-50-re vezettünk.

A 4.negyedet Pongó büntetőjével kezdtük, majd Tanoh Dez szép akció végén növelte pontjainkat, 67-50. Andris mesteri védekezése után Benke ziccere következett, 69-53. A hajrában Pongó is belelendült, majd Barac visszaállította a 20 feletti különbséget, 75-54. Az Olaj időkérése után megint Zozó volt eredményes, egyéni akciója után 77-54-re vezettünk. A hajrában még Benke Szili is betalált, aztán Verasztó is lehetőséget kapott, nagyon simán győztünk, 83-59.

Falco-Vulcano Energia KC Szombathely - NHSZ-Szolnoki Olajbányász 83-59 (30-15, 19-12, 15-23, 19-9)
Rájátszás, döntő, 1. mérkőzés.
Szombathely, Arena Savaria.
Játékvezetők: Benczur Tamás, Kapitány Gellért, Farkas Gábor (dr. Gincsai János Péter)

Falco: Pot 13/3, Benke 16/9, Kovács B. 3/3, Tiby 7, Krivacevic -. Csere: Verasztó -, Tanoh Dez 4, Pongó Ma. 6/3, Keller Á. 5, Barac 10, Perl 19/3.

Szolnok: Jovanovic 5, Eads 14/9, Lukács 12/3, Thomas 10, Wiggins 13. Csere: Pongó Má. -, Pallai -, Durham 3, Révész 2, Rudner -.

Győzelmünkkel 1-0-ra vezetünk. Folytatás kedden, Szolnokon!

A 21. HELYEN SZEREPLÜNK A BL ELSŐ HETE UTÁNI ERŐSORRENDBEN!

10.16-ÁN KEZDŐDIK A SALON VILPAS ELLENI BL TALÁLKOZÓNK ONLINE JEGYÉRTÉKESÍTÉSE!

M4 SPORTNAK ADOTT INTERJÚT PERL ZOLTÁN!

HELYSZÍNI JEGYÉRTÉKESÍTÉS LESZ PÉCSETT!

EGYEDÜLI MAGYARKÉNT KELLER ÁKOS A 3. FORDULÓ CSAPATÁBAN!

VÁLTOZIK AZ OKTÓBER 28-I VASI EL CLASSICÓ KEZDÉSI IDŐPONTJA!

HETI MENET 10.12-18.

NAGYON SZERETEK DARTS-OZNI! – 7 ÉRDEKESSÉG HORVÁTH ROLAND ‘JOJÓ’-RÓL

Láttam előrelépést a játékunkban – Milos Konakov

Keller Ákos extrájával: Falco – Szedeák 96-65

A LEPATTANÓZÁSUNKON DOLGOZNUNK KELL! – BOGNÁR KRISTÓF

AZ MKOSZ STÁBJA JÁRT NÁLUNK! – MI VOLTUNK A HÉT CSAPATA!

3 ÉRDEKESSÉG A SZEGED ELLENI BAJNOKINK ELŐTT!

VEDD MEG A JEGYED A SZEGED ELLENI BAJNOKINKRA!

Szoros vereség Belgiumban – egy rövid összefoglaló a tegnapi vendégszereplésünkről!

SAJNOS AZ ELSŐ 10 PERCBEN MINDENT ENGEDTÜNK! – ÉRTÉKELÉSEK TEGNAPRÓL!

Nagy hátrányból jöttünk vissza, de kikaptunk : Antwerp – Falco 99-93

NAGYON IZGATOTT VAGYOK A MÉRKŐZÉS MIATT! – Darrion Trammell első nemzetközi mérkőzésére készül

UTAZZ EL VELÜNK OROSZLÁNYBA VAGY NÉZZ BELE JUWAN GRAY VLOGJÁBA!

HOLNAP ÚJRA BAJNOKOK LIGÁJA MÉRKŐZÉS – EZT ÉRDEMES TUDNI AZ ANTWERPEN CSAPATÁRÓL