Parádés játékkal, továbbra is hibátlanul: Falco – Szolnoki Olaj 101-73

2024-12-22

G

Az ünnepek előtti utolsó bajnoki meccsünkön minden játékrészt megnyerve, közönségszórakoztató játékkal, nagyon magabiztosan diadalmaskodtunk a riválissal szemben.

Az 1.negyedben Clark szerezte első kosarunkat, majd, Pongó dobott be két büntetőt. Jovanovic kettesét követően Clark 2+1-es akciójának tapsolhattunk, Tiby pedig közelről volt eredményes, 11-4. Ezt követően Pallai triplája esett be, majd egy gyorsindításból két pontra zárkózott fel az Olaj. Ezután Váradi talált be bentről, aztán Lukács ziccere jött. Pongó tempója ért célba, aztán Aimaq egy pontot a vonalon hagyott, majd Tiby csinált egy bejátszásból 2+1-et. A játékrész hajrájában Keller triplája és Pongó közelije és Bognár büntetője esett be, a másik oldalon Lewis triplája hullott a helyére, így 6 pont volt a különbség 10 perc után, 24-18.

A 2.negyedet is jól kezdtük, 33-18-nál már időt kértek a szolnokiak. Hiába, 37-18-nál újra meg kellett állíttatni az órát a vendégeknek. Ez sem számított, Beni következett, Subotic pedig egyet tudott csak bedobni a vonalról, Tiby válaszolt, 41-21. Subotic érthetetlen reklamálása utáni videózás után Pallai triplája következett, majd Aimaq is betalált közelről, 41-26. A félidő előtt 2 perccel Konakov mester is magához hívta az övéit. Ennek ellenére megint az Olaj volt eredményes, ezúttal Jovanovics célzott pontosan kintről, aztán Aimaq a vonalról, Subotic pedig lepattanózás után szerzett kosarat, 41-32. A hajrában még Clark betalált a vonalról, Subotic pedig kintről nem hibázott, 43-35.

A 3.negyedet Zozó precíz dobásával indult, majd Clark zsákolt egy hatalmasat, 47-35. Ezután 1-1 büntetőt értékesítettek a csapatok, majd Zozó kintről talált be, 51-36. Aimaq szépített, majd Beni triplája hullott a helyére, 54-38-nál az Olaj mestere kért időt. A játékrész derekán Zozó továbbra is megállíthatatlanul játszott, de Tiby is jól dobott, 59-40. Zozó újabb duplájára Pallai triplája érkezett, 61-43. Ezután Pongó is betalált kintről, Aimaq utánozta le, 65-46. Zozó azonban nem állt le, 69-46. Ezután Bognár Kristóf tett rá egy lapáttal, 71-46. Pallai és Lewis kosaraira Keller Ákos reagált, 75-53.

A 4.negyedet Pongó közelijével kezdtük, Pallai a vonalról felelt, 77-55. Ezután Keller volt soron, majd Subotic a vonalról szépített, 81-61. A dudaszó előtt 5 perccel Lewis közelije szállt be, de hiába, mert Clark 1 minutummal később hármast szórt, így 91-64-nél megint időt kellett kérnie az Olaj mesterének. Rudner első pontjait követően Lewis kosarat szerzett, 91-68. Aztán Aimaq sportszerűtlenje kiállítást ért. Jöttek a fiatalok, Kovács Benedek is pontokat szerzett, egymás után négyet is, 95-68. Subotic szépített, de Popovics mesteri kosara is beesett, Jovanovics pedig a vonalról talált be, 97-71. Kristóf a vonalról egyszer talált be, Subotic kétszer, 98-73. Az utolsó pillanatokban pedig Verasztó triplája is beesett, 101-73.

Falco-Vulcano Energia KC Szombathely – NHSZ-Szolnoki Olajbányász 101-73 (24-18, 19-17, 32-18, 26-20)
Bajnokság, 13. forduló.
Szombathely, Arena Savaria.
Játékvezetők: Dr. Mészáros Balázs, Nagy Viktor, Györfy Rúben (Fekete László)

Falco: Váradi 12/6, Pongó 11/3, Clark 16/3, Tiby 14/6, Popovic 3. Csere: Verasztó 3/3, Bognár 8, Kovács 4, Diggs 4/3, Sövegjártó -, Keller 9/3, Perl 17/3.

Szolnok: Jovanovic 10/3, Lewis 13/6, Rudner 2, Szubotics 14/3, Aimaq 14/3. Csere: Lukács 4, Pallai 16/9, Peringer -, Krnjajski -.

VÁRADI BENEDEK LEHET A 2025/26-OS SZEZON HUNBASKET HERO-JA!

Varga Ádám a következő szezonban kölcsönben a Veszprém csapatában játszik!

DARRION TRAMMELL CSAPATUNK MÁSODIK LÉGIÓSA!

A közös sikerekre építve folytatjuk a BioTechUSA-val!

KERETET HIRDETETT A KÖVETKEZŐ SELEJTEZŐ ABLAKRA GASPER OKORN!

Joshua Patton az első légiósunk!

TALÁLKOZZUNK A 25. SAVARIA KARNEVÁLON!

Verasztó Péter és Horváth Roland továbbra is sárga-feketében!

HIVATALOSAK A KOSÁRLABDA BAJNOKOK LIGÁJA MÉRKŐZÉSNAPJAI!

Kompetitív csoportba kerültünk! Milos Konakov értékelte a tegnapi sorsolást!

A ‘C’ JELŰ CSOPORTBAN KEZDJÜK MEG A 2026/27-ES BAJNOKOK LIGÁJA SZEZONT!

MA 11 ÓRA 30 PERCKOR RENDEZIK A 2026/27-ES BAJNOKOK LIGÁJA SZEZON SORSOLÁSÁT!

A 2. kalapból várhatjuk a szerdai Bajnokok Ligája sorsolást!

Tudjuk, hogy nehéz feladatok várnak ránk – Váradi Benedek a BB1-nek adott interjút!

HALLGASD MEG A SÓLYOM HANGJA LEGÚJABB EPIZÓDJÁT! BOGNÁR KRISTÓF VOLT A VENDÉGÜNK.

A SZALÉZI TÁBOR LAKÓI LÁTOGATTAK MEG MINKET!

Keretet hirdetett Gasper Okorn a finnek elleni mérkőzésre!

HIVATALOS A 2026/27-ES BAJNOKI SZEZON VERSENYKIÍRÁSA!

Nyári vb-láz – fókuszban a foci és a nagy nyeremények

Örökké a Falco-család szívében – Nyugodj békében, Gergő! 🖤