Segítsünk #együtt a 2024/25-ös szezonban is!

2024-09-19

G

Nem újdonság szurkolóink számára, hogy csapatunk szeretne minél többet tenni a közösségéért, aminek természetesen nagyon fontos része a hétvégi (néha hétközi) bajnokik és a hétközi Bajnokok Ligája mérkőzések, viszont úgy érezzük, ennél többet is tehetünk #együtt, Veletek. Erre jó példa a több éve tartó karácsonyi cipősdoboz-gyűjtés, ahol a Katolikus Karitász Szombathelynek gyűjtöttünk közösen, a tavaly elindított Crucial Catch kampány, ahol az Alpokolja a Daganatos Gyerekekért Kh. Alapítvány volt a kedvezményezett, valamint a szűrővizsgálatok fontosságára hívtuk fel a figyelmet, a szezont pedig a közös plüss-gyűjtés zárta, ahol a rászoruló gyerekekért fogott össze a Falco-család.

A 2024/25-ös szezonnak is hasonló Pályán Kívüli célokkal vág neki csapatunk, így nem is volt kérdés, hogy az őszi hónapokban a mérkőzések mellett egy nemes ügyet emelünk ki. A 2023/24-es évadhoz hasonlóan a Crucial Catch – a rák elleni küzdelem – lesz főszerepben! Annak érdekében, hogy még sikeresebb legyen az összefogás, néhány változtatással éltünk, de

A cél marad: Felhívni a figyelmet a daganatos megbetegedések megelőzésére, és segíteni az Alpokalja a Daganatos Kh. Alapítvány működését.

De akkor mi fog változni?
-Annak érdekében, hogy a tudatosságról még hitelesebben tudjunk kommunikálni helyi szakembereket vonunk be a megjelenő tartalmainkba.

-Szeretnénk még jobban bemutatni a kedvezményezett Alapítvány működését, hogy tudjátok, kinek, miért történik az összefogás.

-Valamint a gyűjtés módja is megváltozik. Idén nem adománypólók vásárlásával, hanem tombolákkal tudjátok segíteni az akciónkat!

Minden hazai mérkőzésen más-más ajándékot sorsolunk ki a tombolát vásárlók között!

Rögtön a szezonnyitón, 2024.09.28-án egy, az egész csapat által dedikált szurkolói sálat lehet megnyerni! A kampány során 1 db tombola vásárlásakor 300 Ft, 5 db vásárlása esetén 1250 Ft, míg 10 db megvásárlásával 2000 Ft-tal támogatod az Alpokalja a Daganatos Gyermekekért Kh. Alapítvány munkáját A sorsolásra minden hazai mérkőzés 2. félidejének 1. időkérésénél fog sor kerülni! *Tombolát éppen ezért mindig az 1. félidő végéig lehet vásárolni.

Nem feledkeztünk meg azokról, akik tavaly is segítették a kampányunkat. Őket arra kérjük, hogy az őszi időszakban vegyék fel hazai meccseinken, a tavalyi adománypólót, különösen a 10.16-i Bajnokok Ligája csoportmérkőzésünkön, ugyanis az üzemeltetők közreműködésével a büfében 10%-os kedvezményt kap, aki a tavalyi adománypólóban rendel 😉

Szintén Nekik kedveskedve, lesznek olyan felhívó posztjaink (hetente egy), ahol, ha hozzászólásban vagy válaszban egy képpel „bizonyítják”, hogy nemcsak meccsen, hanem máshol is viselik a pólót, akkor értékes 6 csillagos nyeremények, ajándékok várnak Rájuk.

NÉZD VISSZA A TEGNAP, AEK ATHÉN ELLENI BL MÉRKŐZÉSÜNK ÖSSZEFOGLALÓJÁT!

TÖRTÉNELMI MÉRFÖLDKŐ: PERL ZOLTÁN ELÉRTE AZ 1000 PONTOT A BAJNOKOK LIGÁJÁBAN!

TÖBB LEHETŐSÉGÜNK IS VOLT, SAJNOS NEM TUDTUNK ÉLNI EZEKKEL….NÉZD MEG TEGNAPI BL MECCSÜNK SAJTÓTÁJÉKOZTATÓJÁT!

Szoros meccsen fájó vereség: Falco – AEK Athén 66-72

EGY NAGYON JÓ CSAPAT ELLEN LÉPHETÜNK PÁLYÁRA!

Injury Report: Tanoh Dez András

AZ AEK ATHÉN MECCS FÉLIDEJÉBEN LESZ AZ SKC ELLENI MÉRKŐZÉSÜNK JEGYÉRTÉKESÍTÉSE!

HOLNAP DEBÜTÁL A FALCO CardZONE

A TAVALYI DÖNTŐS ÉS MVP ÉRKEZIK SZOMBATHELYRE – 3 ÉRDEKESSÉG AZ IDEI AEK ATHÉN-RÓL!

HETI MENET 11.02-08.

NÉZD VISSZA A VASI KLASSZIKUST 4 PERCBEN!

NÉZZ BE A KULISSZÁK MÖGÉ – FALCO ON TOUR (KÖRMEND)

Sárga-feketében a hétköznapokon is – Ismerd meg csapatunk merchandise kínálatát!

SZOMBATON 08:00 ÓRAKOR INDUL AZ AEK ATHÉN ELLENI BAJNOKOK LIGÁJA CSOPORTMÉRKŐZÉSÜNK ONLINE JEGYÉRTÉKESÍTÉSE!

JÓ TÁMADÁSSAL ÉS KONCENTRÁLT JÁTÉKKAL TUDTUNK GYŐZNI – ÉRTÉKELÉSEK TEGNAPRÓL!

Whelan és Váradi szétdobta a hazaiakat: Körmend- Falco 79-105

ALAPOK ELVÉGZÉSE MAXIMÁLIS PONTOSSÁGGAL, EZ LESZ A KULCS! – PATRICK WHELAN

5 helyet léptünk előre a Bajnokok Ligája erősorrendjében! – A 16. hely a miénk!

ÉRDEKESSÉGEK A VASI KLASSZIKUS ELŐTT!

GYEREKKÉNT SZURKOLÓ – FELNŐTTKÉNT CSAPATUNK LEGENDÁJA