Színész új szerepben!

2023-12-11

G

A tegnapi ZTE elleni rangadó előtt egy nem akármilyen próbajátékos vetette bele magát a felkészülésbe.

A szombathelyi Weöres Sándor Színház színésze, Horváth Ákos bújt bele a szerepbe, és játszotta el a frissen igazolt játékos szerepét. Köszönet érte Neki, illetve a színház kommunikációs vezetőjének, Horváth Nórának, aki segítette a koordinációt.

A színházzal nem ez volt az első közös akciónk, már tervben van a következő meglepetés is. Projektjeink célja, hogy feszegessük a színház és a sport (jelen esetben a kosárlabda és csapatunk) határait, valamint egy aktív, együttműködő, egymást segítő partnerséget ápoljunk. Összességében remekül sikerült a tegnap este, a játékosaink nagyon jól fogadták az új arcot, és nem utolsó sorban a győzelmet is sikerült megszerezni.

Hamarosan érkezik a videó is, de addig a lenti linken meg lehet nézni az ötletet adó eredeti videó.

JÓ LESZ ÚJRA TÉTMECCSEN PÁLYÁRA LÉPNI! – KEZDŐDIK A SZEZON!

HOLNAP KEZDŐDIK A BAJNOKSÁG – 3 ÉRDEKESSÉG AZ 1. FORDULÓS ELLENFELÜNKRŐL!

Változnak a kosárlabda szabályai – ezekre kell figyelni a 2026/27-es idénytől

ELINDULT AZ ONLINE JEGYÉRTÉKESÍTÉS AZ ANTWERP GIANTS ELLENI, IDEGENBELI MÉRKŐZÉSÜNKRE!

ELINDULT A 2026/27-ES BAJNOKI SZEZON 1. BAJNOKIJÁNAK ONLINE JEGYÉRTÉKESÍTÉSE!

A CÉL UGYANAZ MARADT, ÖRÖMÖT ADNI A SZURKOLÓKNAK A PÁLYÁN ÉS AZONKÍVÜL IS!

HETI MENET 09.21-27.

A HAZAI BL-RAJTON (10.20.) FINN CSAPATTAL FOGUNK JÁTSZANI

Ez a meccs is megmutatta, jó úton járunk!

Ma kiderül, ki érkezik csapatunk csoportjába!

DOLGOZOK, MINDENT MEGTESZEK A FEJLŐDÉSÉRT!

ÉRDEKESSÉGEK A HOLNAPI MÉRKŐZÉSÜNK ELLENFELÉRŐL!

Benéznél a kulisszák mögé?

NÉZD VISSZA A SZERDAI MÉRKŐZÉSÜNK RÖVID ÖSSZEFOGLALÓJÁT!

Brendon jóvoltából hamarosan gyereksarok várja a legkisebb sárga-fekete szurkolókat!

NÉHÁNY ELEMBEN ELŐRE LÉPTÜNK – OLVASD EL MILOS KONAKOV BC SLOVAN ELLENI ÖSSZECSAPÁSUNK ÉRTÉKELÉSÉT!

SZOMBATON NÉZŐK ELŐTT ÉR VÉGET A FELKÉSZÜLÉSI IDŐSZAKUNK!

ONLINE MÉG MINDIG MEGVÁSÁROLHATÓ AZ IDEI SZEZONRA ÉRVÉNYES BÉRLE!

3 ÉRDEKESSÉG A HOLNAPI ELLENFELÜNKRŐL!

NÉZD VISSZA AZ ALBA ELLENI FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSÜNK ÖSSZEFOGLALÓJÁT!