Továbbra is hibátlanul: Falco – Szedeák 95-75

A hétközi BL-siker után a hazai bajnokságban folytattuk menetelésünket. Szoros első félidő után megráztuk magunkat és Kovács Benedek távoli, valamint Perl Zoli közeli dobásaival és Popovics jó lepattanózásaival eldöntöttük a meccset.

Az 1.negyedben a szegedi Laluska büntetőkből szerezte az első pontokat, Popovics közelről egyenlített, 2-2. Három perc után, Bognár és Pongó kosarai után 6-4-re vezettünk. Heath jr. triplája után rövid ideig vezettek a vendégek, de Popovics gyorsan reagált, 11-8. A játékrész derekán csatlakozott a kapitány is, majd a 8.percben be is köszönt, ezután Kovács B. volt eredményes, majd Vulikics szépített, 17-.15. Ezután Keller Ákos, illetve Heath jr. labdái estek még be, 23-21.

A 2.negyed Zozó mesteri találatával startolt, Beni tette rá a következőket a vonalról, Zsíros távolról, Herndon a vonalról szépített, 27-26. Kovács Benedek harmadik és negyedik kosara után szegedi időkérés következett, 32-26. A negyed közepén Kovács B. kintről is betalált, a másik oldalon Cseh zsákolt, Vulikics közelről volt pontos., 35-30. Aztán Bognár Kristóf lopott el egy labdát, majd zsákolt is, Cseh szépített, 37-32. A félidő hajrájában Pongó, Sövegjártó és Clark, illetve Heath jr. és Cseh volt eredményes, 43-38-nál is megállíttatták a futó órát a Tisza-partiak. Ezután Balogh-triplával folytatódott a meccs, majd az utolsó percben Popovics talált be a vonalról, Konakov mester pedig 15 másodperccel a dudaszó előtt tartott egy rövid eligazítást és Keller Ákos a figura végén be is dobta a hármast, 47-41.

A 3.negyedet Bognár zsákolásával kezdtük, majd Cseh állt bele a közelibe, 51-43. Bognár K. újabb kosara után először vezettünk 10 ponttal, majd Perl Zoli növelte előnyünket, Heath Jr. szépített, 55-45. A játékrész derekán kezdtünk meglépni, Perl és Pongó kosarai után, 62-47-nél szegedi időkérés következett. Hiába, Kovács Benedek továbbra is jól játszott, Perl Zoli pedig hozta a közeli tűpontos dobásokat, eldőlt a meccs, 73-55.

A 4.negyed Zsíros triplájával indult, Beni közelről reagált, 75-58. Beni újabb kosarai után 80-58-ra vezettünk. Ezután új igazolásunk, Novakovics első pontjait, de rögtön triplát ünnepelhettünk, majd Bognár Kristóf is zsákolt újra, 85-62-re vezettünk 5 perccel a vége előtt. A hajrában fiatalok még nagyobb szerepet kaptak, Verasztó is betalált kintről, majd Clark dobott egy triplát, 94-71. Az utolsó percben még Némethnek is majdnem sikerült a pontszerzés, 95-75-re győztünk.

Falco-Vulcano Energia KC Szombathely – SZTE-Szedeák 95-75 (23-21, 24-20, 26-14, 22-20)
Bajnokság, 17. forduló.
Szombathely, Arena Savaria.
Játékvezetők: Praksch Péter Árpád, Nagy Viktor, Nagy Bence László (Dr. Páli Kálmán Sándor)

Falco: Pongó 8, Váradi 9, Clark 9/3, Bognár 12, Popovics 13. Csere: Kovács B. 17/9, Németh B. -, Sövegjártó 2, Keller 5/3, Novakovics 3/3, Perl 14, Verasztó 3/3.

Szeged: Vulikics 19/6, Heath 16/6, Laluska 2, Cseh 11, Herndon 7. Csere: Polányi -, Anda 7, Cohill -, Balogh 7/3, Zsíros 6/6.

Szép volt, fiúk!