Váradi Benedek visszatér!

2024-07-04

G

Beni 2+1 éves szerződést írt alá.

Váradi az előző két szezonban légiósként egy évet a Rytas Vilnius csapatában töltött, ahol döntőig menetelt a vilniusi csapattal, de végül első szezonjában ezüstérmet szerzett. Litvániában 43 mérkőzésen lépett pályára, és átlagban 17,7 perc alatt 6,7 pontot és 2,4 lepattanót szerzett, mellette pedig átlagban kiosztott 2,3 gólpasszt. A litván csapattal a BL-ben is meneteltek, ahol 15 meccsen lépett pályára régi/új játékosunk. Ott átlagban 16,7 játékperc alatt 5,5 pontot, 2,5 lepattanót szerzett és 1,4 gólpasszt osztott ki. A BL idei kiírásban egy csoportba kerültünk a Rytas Vilnius csapatával, így Beni összecsaphat volt csapatával.

A litván bajnokság után a 2023/24-es szezont Lengyelországban, a Trefl Sopot csapatában töltötte, ahol szintén 43 meccsen lépett pályára. Beni Lengyelországban is döntőbe jutott, sőt a Trefl Sopot 3-1-ről fordítva 4-3-as összesítéssel meg is nyerte a lengyel bajnokságot. A magyar válogatott irányító az előző szezonban 9 pontot, 3,9 lepattanót és 5,1 gólpasszt átlagolt. Legjobb alapszakasz meccsét a Dzaki Warszava csapata ellen játszotta, ahol 20 pontot szerzett, és kiosztott 3 gólpasszt is (24-es teljesítmény index). A Górnicza csapata ellen pedig dupla-duplát jegyzett, 2023.12.07-én, akkor 13 pontja mellé 11 gólpasszt is adott visszatérő játékosunk.

Beni eddig 388-szor öltötte magára a sárga-fekete mezt, így Kálmán László (661 mérkőzés) és Pankár Tibor (472 mérkőzés) után harmadik az örökranglistán. Csapatunk 10-ese eddig 1370 gólpasszt osztott ki a Falco mezében, amivel Kálmán László és Perl Zoltán után ezen a listán is 3., de a lepattanó kategóriában Ő szedte a legtöbb sárga-fekete lepattanót, összesen 1649-et!

Milos Konakov így nyilatkozott Beniről: „Személyében egy igazi versenyzőtípusú játékos tért vissza hozzánk, aki mind az edzéseken, mind a meccseken viszi előre a csapatot. Jól ismerjük egymást, nagyon örülök, hogy újra együtt dolgozhatunk. Üdv újra itthon!”

Váradi Benedek is értékelte a haza igazolását: Az elmúlt két évben, két erős bajnokságban is játszhattam, élveztem a külföldön töltött időt, jól éreztem magam. Mindkétszer sikerült érmet szereznem, Litvániában ezüst-, míg Lengyelországban aranyérem került a nyakunkba. Voltak más lehetőségeim, de úgy gondoltam, hogy az elmúlt két évben szerzett tapasztalatokkal szeretném a nevelőegyesületemet segíteni a nemzetközi porondon. Három évvel ezelőtt egy szép sikert értünk el, szeretném egy újabb lépéshez hozzásegíteni a csapatot. Alig várom, hogy újra Falco szurkolók előtt léphessek pályára.

Ügyvezető Igazgatónk, Gráczer György is megszólalt az igazolás bejelentése után: Nagy örömömre szolgál, hogy a 10-es mez újra gazdára talált, és sikerült visszacsábítani Váradi Benedeket. Személyében tovább erősödött a keretünk és magyar magunk.

APTIV SULIPROGRAM – A Szombathelyi Reguly Antal Nyelvoktató Nemzetiségi Általános Iskola csapata látogatott el egy edzésünkre.

ELKÉSZÜLT A HONVÉD ELLENI NEGYEDDÖNTŐS PÁRHARCUNK SORSOLÁSA!

HETI MENET 04.13-19.

Jó látni, hogy itt tart a klub! – Kálmán László a Sólyom Hangja vendége volt

HÉTFŐN 08:00 ÓRAKOR INDUL AZ ONLINE JEGYÉRTÉKESÍTÉS!

10+1 TÉVHIT AZ AUTIZMUSSAL KAPCSOLATBAN – FOLYTATÓDIK A KÉK HÓNAP AKCIÓNK!

Végletekig kiélezett meccsen: Falco – Szolnoki Olaj 74-77

JÓ MECCSET AKARUNK JÁTSZANI A SZOLNOK ELLEN!

ÉRDEKESSÉGEK A HOLNAPI 04.11., SZOLNOK ELLENI ALAPSZAKASZ MÉRKŐZÉSÜNK ELŐTT!

SZAVAZZ CSAPATUNK 9-ESÉRE! PERL ZOLTÁN LEHET A HÉT JÁTÉKOSA!

VOLTAK HIBÁINK, DE EGY NAGYON JÓ CSAPAT ELLEN JÁTSZHATTUNK! – NÉZD MEG A BILBAO ELLENI VISSZAVÁGÓNK SAJTÓTÁJÉKOZTATÓJÁT!

TEGNAPI MÉRKŐZÉSÜNK 90 MÁSODPERCBEN!

Óriásit küzdöttünk, le a kalappal a csapat előtt: Surne Bilbao Basket – Falco 95-88

TYLER PETERSON-T KÉRDEZTÜK A BILBAO ELLENI VISSZAVÁGÓ ELŐTT

A HELYSZÍNEN (BILBAO ARÉNA) NÉZNÉD A BILBAO ELLENI FIBA EUROPE CUP ELŐDÖNTÖNKET? – JEGYVÁSÁRLÁSI INFORMÁCIÓK!

ELINDULT A SZOLNOK ELLENI ALAPSZAKASZ MÉRKŐZÉSÜNK ONLINE JEGYÉRTÉKESÍTÉSE!

NÉZD ÉLŐBEN A BILBAO ELLENI VISSZAVÁGÓNKAT!

ÉRDEKESSÉGEK A HOLNAPI ÖSSZECSAPÁSUNK ELŐTT!

HETI MENET 04.06-12.

HATALMASAT KÜZDÖTTÜNK – ÉRTÉKELÉSEK A ZTE MECCS UTÁN (VIDEÓVAL FRISSÍTVE)