Váradi, Perl és Belo extrájával: Bakken Bears – Falco 79-90

2025-11-11

G

A FIBA Europe Cup 5. fordulójában szoros első negyed után miénk lett a második tíz perc és szűk előnyel mehettünk pihenőre. A harmadik játékrészben tovább hizlaltuk az előnyünket, majd a hajrában még rá is tudtunk tenni eA FIBA Europe Cup 5. fordulójában szoros első negyed után miénk lett a második tíz perc és szűk előnyel mehettünk pihenőre. A harmadik játékrészben tovább hizlaltuk az előnyünket, majd a hajrában még rá is tudtunk tenni egy lapáttal és tizenegy pontos fölénnyel diadalmaskodtunk. A mezőny legjobb három játékosát mi adtuk: Váradi 23, Perl 21, Belo 19 pontig jutott.

Az 1. negyed triplapárbajjal kezdődött, az első hármasunkat Beni süllyesztette el, 3-3. Ezután Sherry a vonalról talált be, Novakovics kintről reagált, 4-6. A játékrész derekán Wójcik zsákolt hatalmasat, majd Belo izmozott be egy 2+1-es akciót, 8-13. Miután csapatkapitányunk is csatlakozott, az Zozó asszisztjából újra Belo volt eredményes. 10-17. Ezután Chenery és Dubose kosaraival jöttek vissza a dánok, 17-17. Konakov mester kért időt, majd Zozó középtávolija jelentett megnyugvást, 17-19. Aztán duplát és triplát is értékesítettek a hazaiak, majd Zozó és Keller Áki közeli dobásai értek a helyükre, 24-23.

A 2. negyedben Belo közelijével vettük vissza a vezetést, dán tripla érkezett válaszként, 27-25. Rengeteg hármast szórtak rá ezekben a percekben a hazaiak, szerencsére nem céloztak pontosan, nálunk Zozó növelte pontjait, 31-27. A játékrész derekán is kapitányunkra számíthattunk, triplája után 36-32-re zárkóztunk. Ezt követően Novakovics hármasa és Belo duplája is célba ért, 38-37. Keller duplája után időt kértek a dánok, 38-39. A félidő hajrája a miénk volt: Beni újabb hármasának és Novakovics duplájának is örülhettünk, majd Dubose szépített, 40-44

A 3. negyedet is jól kezdtük, Belo pontjaival, majd Beni sokadik triőlájával már 40-51-re vezettünk. Miután kialakult az eddigi legnagyobb fölény, Nem álltunk le, gyors indítás után Zozó növelte az előnyünket, 41-53. A negyed közepén Beni-Zozó akció végén örülhettünk az újabb 2 pontnak, triplával reagáltak, 46-55. Hiába, Zozó is megmutatta, hogy Ő is tud ilyet, aztán lepattanózott, labdát vezetett, passzolt és 46-58 lett. Zozó újabb mesteri akciója után hármast hintettek, 51-60. Miután Wójcik a vonalról Beni megint távolról volt kíméletlenül eredményes, 51-65-nél időt kértek a dánok. Sajnos jókor, Deen triplája után egy ziccert is értékesítettek, 56-65.

A 4. negyed hazai pontokkal startolt, a távoliakra, Belo reagált közelről, 61-67. Deen akciója után, 63-67-nél Konakov mester állíttatta meg az órát. Jókor történt ez is, Beni 2 duplával jelentkezett, 65-71. Jovanovics a vonalról állította vissza a kényelmes különbséget, 67-75. A dudaszó előtt 3 perccel megint egy hármassal jöttek közelebb, majd 72-79-nél időkérés következett. Beni kiválóan játszott, újabb hármasa megint 10 pontos előnyt jelentett, 72-82. Jovanovics-Keller akciónkból is 2 pontot szereztünk, 74-85. Az utolsó percben is kitartottunk és Perl Zoli újabb kinti találatával teljesen megérdemelten győztünk, 79-90.

Szép volt, fiúk, ezzel 3 győzelem és 2 vereség áll a nevünk mellett. Győzni kell Cipruson is és akkor továbbjutottunk!

Bakken Bears – Falco-Vulcano Energia KC Szombathely 79 – 90 (24-23, 16-21, 16-21, 23-25)
Fiba Europe Cup 5.forduló
Aarhus, Vejlby–Risskov sportcsarnok, Kedd 18:30
Játékvezetők: Ceccarelli ( francia), Simeonidis (görög), Reiertsen (norvég)

Aarhus: Ogundiran 18/6, Deen 10/6, Chenery 14/6, Mollgaard 6, Petersen 7/3. Csere: Vinther 9/3, Sherry 8/3, Dubose 7/3, Ates -, Schwartz -,Katholm -.

Falco: Váradi 23/15, Tanoh Dez -, Novackovics 11/9, Wójcik 4, Belo 19. Csere: Perl 21/9, Keller 6, Jovanovics 4, Bognár 2, Whelan -.