2023.02.09-én a Szombathelyi Reguly Antal Nyelvoktató Nemzetiségi Általános Iskola padjaiban folytatódik a helyi iskoláknak indított programunk!

Több órán is részt veszünk majd

Csapatunk nagyon büszke arra, hogy hazai mérkőzésein mennyi fiatal, iskolás rajongó van jelen. Mellette mindig fontosnak tartottuk, a fiatalok sportos életmódra való nevelését is. Két évvel ezelőtt elindítottuk a Falco-Vulcano Energia KC Szombathely a Szombathelyi Iskolákért programunkat, aminek elsődleges célja a helyi iskolák diákjainak mérkőzés látogatásának biztosítása volt.

A program bővítésével lehetőségünk nyílik helyi iskolákba ellátogatni, és ott különböző órákon résztvenni. Az első alkalommal a Mate Meršić Miloradić Horvát Óvoda és Általános Iskolába látogattunk el, két héttel ezelőtt pedig a Paragvári Utcai Általános Iskola harmadik és negyedik évfolyamos tanulóival töltöttünk el 2*45 percet.

A program következő résztvevője a Szombathelyi Reguly Antal Nyelvoktató Nemzetiségi Általános Iskola (Reguly Antal Nationalitäten Grundschule Steinemanger), akiket holnap délelőtt látogatunk meg. A program szervezői kihasználták a délelőttöt. Ray Cowels és Zach Brown angol órákon fog részt venni, Takács Zsolt és Verasztó Péter osztályfőnöki órákon fog a sport és tanulás összeegyeztethetőségéről beszélgetni a fiatalokkal, míg Marko Curovic 2 tesi órát fog tartani. Mozgalmas napunk lesz.

Hajrá Falco! Hajrá Szombathely!