Harmadik sima győzelemmel, újra söpréssel jutottunk a döntőbe: Falco – ZTE 85-64

2025-05-09

G

Az elődöntő harmadik összecsapásán az első és a második játékrész is szorosan alakult. Aztán a harmadik negyedben döntöttünk és a negyedik játékrészben is rátettünk még egy lapáttal, s ezzel igazán könnyed játékkal jutottunk újra a fináléba.

Az 1.negyedben Bognár Kristóf ziccerével szereztünk vezetést, Kristóf újabb kosara után Bigelow hármasával lett 4-7. Büntetőink után 6-7-re változott az állás. Beni vonalról elengedett dobásai után 8-8-nál értük őket utol. Ezután Tóth Á. és Pongó következett, 10-10. Novakovics triplája után átvettük a vezetést, 13-12. Mesteri Váradi-Bognár akció végén szereztünk szép duplát, 15-12. A játékrész hajrájában mindkét csapat több távoli kísérlete is kimaradt. Miután McGowens révén megint a zalaiak vezettek, Jones is beszórta a kintit, 15-19. Kovács Benedek közeli találata után, Zozó labdaszerzése után Diggs zsákolt, 19-19. Az utolsó percben még Takács és Jones közelijére, valamint Zozó büntetőre is volt még idő, 21-23.

A 2.negyed is szoros percek jellemezték, miután Beni volt az első, aki elérte a kétszámjegyű teljesítményt, majd Pongó hármasa után 38-35-re vezetünk. Garrett és Popvics következett, 40-37. A hajrában Jones zsákolt, ezzel Tóth Ádám után a második legeredményesebb vendégjátékos lett. Hiába, mert Novakovics triplája után először vezettünk viszonylag nyugodt előnnyel, 45-39-nél jött is a Zollner-féle időkérés. Az utolsó percben több dobást is kihagytunk, de a ZTE játékosai sem voltak eredményesek, maradt a 6 pontos előnyünk, 45-39.

A 3.negyed elején Bigelow közelijével szépítettek, majd Novakovics előbb közelről, majd kintről s betalált, 50-41. Tóth Ádám a vonalról folytatta a pontgyártást, 50-43. Novakovics közelről növelte pontjainkat, majd Tóth Á. közelről dobott egy duplát, 52-45. Miután Zozó közelije beesett, Keller I. és Garrett szépített, 54-49. Ezután újra Zozó és McGowens következett, 56-51. Csapatkapitányunk újabb kettese után Popovics távolija is hibátlan volt, először vezettünk tízzel, 61-51. Nem álltunk le ezután sem, Popovics pontjai után sportszerűtlent ítéltek a sporik, de Beni nem tudta kihasználni a lehetőséget, 63-51. A következő támadás után Popovics már bedobta a büntetőket, 65-51. Diggs szerzett újabb fontos pontokat, majd McGowens duplája és Beni hármasa is belefért még, 70-53.

A 4.negyedet is mi kezdtük jobban, 8-0-ás rohanásunk után, már 25 pont volt közötte, 78-53. A játékrész derekán Bigelow és Popovics következett, 80-58. Nagyon az látszott, hogy mindkét csapat szeretett volna túl lenni ezen az elődöntős párharcon. Novakovic hármasa után fiataljaink is szerephez jutottak, 85-64 lett a vége.

Szép volt, fiúk!

Falco-Vulcano Energia KC Szombathely – Zalakerámia ZTE KK 85-64 (21-23, 24-16, 25-14, 15-11)
Rájátszás, elődöntő, 3. mérkőzés.
Szombathely, Arena Savaria.
Játékvezetők: Cziffra Csaba Zsolt, Montgomery-Tóth Cecília, Minár László Balázs (Balogh László György)

Falco: Váradi 15/9, Pongó 5/3, Novakovics 16/9, Bognár 12, Popovics 11/3. Csere: Keller Á. 3/3, Diggs 11/3, Kovács 2, Sövegjártó -, Perl 10, Verasztó -.

Zalaegerszeg: Takács Ma. 3, Garrett 6, Bigelow 10/6, Keller I. 4, Tóth 16/3. Csere: McGowens 9, Takács Mi. 2, Csizmadia 2, Jones 9/3, Szalay 3/3.

Simán, söpréssel megyünk tovább a fináléba, a ZTE a bronzmeccsen folytatja.

KÉSZEN ÁLLTOK? 3 ÉRDEKESSÉGET HOZTUNK EL A DÖNTŐS PÁRHARC EDDIGI MECCSEIRŐL!

SOLD OUT – MINDEN JEGY ELKELT A SZOLNOK ELLENI DÖNTŐNK 4. MÉRKŐZÉSÉRE!

NÉZD MEG A TEGNAPI MÉRKŐZÉS SÁRGA-FEKETE SAJTÓTÁJÉKOZTATÓJÁT!

Idegenben parádéztunk és hétfőn hazai pályán lehetünk bajnokok: Szolnoki Olaj – Falco 78-89

APTIV FUN/FAN ZONE ISMÉT! A DÖNTŐ 4. MECCSÉN MÁR 17:00 ÓRÁTÓL AZ ARÉNA ELŐTTI TÉREN TALÁLKOZUNK!

HOZZ EGY PLÜSST A 2025/26-OS SZEZON UTOLSÓ HAZAI MECCSÉRE!

NEM LEHETNEK ÜRES JÁRATAINK – BOGNÁR KRISTÓF

PÉNTEKEN JÖN A DÖNTŐ 3. MÉRKŐZÉSE, HOZTUNK 3 ÉRDEKESSÉGET AZ ELŐZMÉNYEKRŐL!

A SZURKOLÓK MEGSZAVAZTÁK – PERL ZOLTÁN ÉS ARNALDO TORO IS A FIBA EUROPE CUP LEGJOBB ÖTÖSÉBEN!

NÉZD VISSZA A DÖNTŐ 2. MÉRKŐZÉSÉNEK RÖVID ÖSSZEFOGLALÓJÁT!

CSÜTÖRTÖK REGGEL 08:00 ÓRAKOR INDUL A DÖNTŐ 4. MECCSÉNEK ONLINE JEGYÉRTÉKESÍTÉSE!

Perl Zoli extrájával egyenlítettünk: Falco – Szolnoki Olaj 91-85

SZERDA 18:00 ÓRAKOR INDUL A PÉNTEKI, 3. MÉRKŐZÉS JEGYÉRTÉKESÍTÉSE!

MINDENT MEG FOGUNK TENNI, HOGY KIEGYENLÍTSÜK A PÁRHARCOT!

ÉRDEKESSÉGEK A MÁSODIK MECCS ELŐTT!

HETI MENET 05.18-24.

NÉZD VISSZA A DÖNTŐ ELSŐ MÉRKŐZÉSÉNEK ÖSSZEFOGLALÓJÁT!

Az Aptiv támogatásával kedden 16 óra 30 perctől Fun/Fan Zone az Aréna előtti téren!

VEDD MEG MÉG MA A JEGYED A DÖNTŐ 2. MECCSÉRE!

A döntő első mérkőzésének értékelései (videó + szöveg)